Legfrissebb Versenynaptár Magyar csapat Eredmények Fotógaléria Paralimpia 

Írjon nekünk Társalgó Fórum [origo] s.k. 



Kattintson a hirdetésre!


 

 Reményfutamos a női könnyűsúlyú kétpár


2000. szeptember 18., hétfő, 0.59

Előfutamában hatodik lett, s ezzel a szerdai reményfutamba került az olimpián a Remsei Mónika, Alliquander Anna női könnyűsúlyú kétpárevezős. A duó a harmadik előfutamban szerepelt, többek között a világbajnok román párossal együtt.

A magyarok kissé beragadtak a rajtnál, és a táv hátralévő részében sem sikerült javítaniuk pozíciójukon. Mivel csak a futamgyőztes - ez nagy fölénnyel a román egység lett - került közvetlenül a pénteki középdöntőbe, a többi hajónak tét nélküli volt a verseny. A két magyar a negyedik és ötödik helyezett párossal evezett közel azonos időt (7:31.05 p).

Szerdán három reményfutamot rendeznek, mindegyikből az első három léphet tovább.

Dávid Imre, a hazai szövetség elnöke elmondta: az edzői utasítás az volt, hogy az elején próbáljanak meg együtt haladni a mezőnnyel, majd a verseny alakulásától függően döntsék el, mennyit adnak ki magukból.

- Az időket nézve úgy tűnik, hogy középdöntőbe jutásuk nehéz lesz, de nem lehetetlen - fogalmazott.

(MTI)

 

 [origo] főoldal   Hírek   Időjárás   Internet + Komputer   Szórakozás + Program   Sport
 Üzleti Negyed   Játék   Család + Egészség   Kultúra + Művészet   Tudomány + Technika
 Autó   Utazás   mp3   Oktatás + Karrier   Online vásárlás   Netpincér   SzoftverBázis
 Könyváruház   Fórum   Társalgó   Apró   Telefonszám-tudakozó

 Keresés   [origo] s.k.   [origo]-térkép   Freemail   Súgó   Axelero   Médiaajánlat