|
2000. szeptember 18., hétfő, 11.07
Szabolcsi Szilvia, a magyar kerékpársport egyetlen sydneyi indulója remekül kezdett kedvenc számában, a 200 méteres repülőversenyben: a 12 induló közül a selejtező hatodik legjobb idejével (11.545 másodperc) került be a délutáni első fordulóba, ahol bár az ukrán győzött, Szabolcsi a reményfutamból a legjobb nyolc közé kerekezett.
Szabolcsi, aki a hatodik legjobb időt érte el a selejtezőben, az első fordulóban Irina Janoviccsal csatázott. Az egyetlen győzelemre menő párharcban az ukrán kis különbséggel győzött, azonban a felvezetés második körében egymás után kétszer is meglökte a magyart, ezért Illés Bálint szövetségi kapitány óvni akart. A zsűri megintette az ukránt (két intés után jön csak a kizárás), de őt hozta ki győztesnek, aki ezzel egyenes ágon a jutott a hat közé.
Szabolcsi a reményfutamba került, ahol már két riválissal, a finn Mira Kasslinnal és a kínai Vang Jennel kellett csatáznia. A BVSC kerekese remekül taktikázott, felvezetőként a legjobbkor robbantott, és győzött.
Szabolcsi a repülőverseny keddi negyeddöntőjében (18.15 ó) a 32 éves orosz Okszana Gricsinával találkozik, aki ebben a számban Atlantában 5., az 1994-es és 1997-es világbajnokságon pedig bronzérmes volt.
Illés Bálint szövetségi kapitány szerint az ellenfél verhető: - A francia Ballanger-t leszámítva Szilvi bárki ellen győzhet. Örülök az eddigi teljesítményének, de az az igazság, hogy már az első fordulóban nyernie kellett volna, csak éppen megijedt.
- Mindegy, lényeg, hogy sikerült a negyeddöntőbe jutnom, de azért Janovicsot meg kellett volna vernem. A reményfutamban sem a finn, sem pedig a kínaitól nem tartottam, és könnyedén győztem - nyilatkozott a 23 éves Szabolcsi.
A negyeddöntőt kedden rendezik, innentől kezdve már minden futam két győzelemig tart.
(MTI)
|