Legfrissebb Versenynaptár Magyar csapat Eredmények Fotógaléria Paralimpia 

Írjon nekünk Társalgó Fórum [origo] s.k. 



Kattintson a hirdetésre!


 

 Bátorfi kiesett


2000. szeptember 20., szerda, 9.53

Nem jutott 16 közé a sydneyi olimpián Bátorfi Csilla asztaliteniszező, aki szoros csatában kikapott mumusától, a sokkal esélyesebbnek tartott kínai származású, luxemburgi színekben induló világ- és Európa-bajnok Ni Xia Liantól. Tóth Krisztina viszont eljutott oda, ahova Bátorfi nem, miután legyőzte az orosz Irina Palinát.

Bátorfi ellen a fürge ázsiai rendkívül gyorsan játszott, sokat mozgatta a magyart, aki elsősorban remek adogatásaival tartotta magát. Az első játszmában végig fej-fej mellett haladtak, Bátorfinak kétszer is lehetősége volt előnyhöz jutni, de nem volt szerencséje.

Aztán a folytatásban Ni Xia Lian nem ismert pardont, és taktikus játékkal - fokozatosan növelve a különbséget - könnyedén ment el 2:0-ra. A magyar asztaliteniszezőnek olykor fellángolásai voltak.

A harmadik szettben fordult a kocka, Bátorfi több fontos poént hozott, és nagy nehézségek árán nyerte ezt a szettet.

A negyedikben tovább fokozták az izgalmakat, egyikőjük sem vezetett két pontnál többel, így értek el 17-17-ig, ezután a magyar három játszmalabdához jutott, de nem tudott élni velük, később még háromhoz, és ekkor már sikerült az egyenlítés.

Az utolsó játszma elején gyorsan elhúzott 8-2-re a kínai, de Bátorfi nem adta fel, és hihetetlen küzdeni tudásról tanúbizonyságot téve fordított (10-9). Ezután rövid ideig együtt haladtak, míg nem Ni Xia Lian a végjátékban sokkal magabiztosabb volt, és nyert.
- Nagy lehetőséget szalasztottam el, de az az igazság, hogy nekem nem igazán fekszik a luxemburgi stílusa. Természetesen sajnálom a vereséget, hiszen nem szerettem volna már az első fordulóban elbukni. Rossz volt a sorsolásom. Most már minden erőmmel a párosra összpontosítok - nyilatkozta Bátorfi.

A továbbjutó Tóth Krisztinára a nyolcaddöntőben az atlantai ezüstérmes tajvani Csen Jing vár, és Tóth úgy nyilatkozott: semmi esélyt nem lát a továbbjutásra.

Az első játszma derekáig együtt haladtak, de aztán a sokat pörgető Tóth megszakítás nélkül öt poént gyűjtött, és ezt az előnyét végig megtartotta.

A csapatban és párosban Európa-bajnoki második (1994, Birmingham) orosz rengeteget nyesett, és a második szett elején elhúzott (8-3), de a magyar 13-13-nál utolérte, sőt azzal a lendülettel el is hagyta.

A harmadik játszmában Tóth szinte semmi esélyt sem adott Palinának, türelmes volt, nem siettette a befejezéseket, hanem szépen kivárta, míg az ellenfele ront, és akkor könyörtelenül lecsapott. Krisztina magabiztosan jutott túl az oroszon 3 - 0 (15, 16, 7) arányban.

A magyar játékos csütörtökön 11 órakor a tajvani Csen Jinggel találkozik, aki még kínaiként a sportág első olimpiai aranyérmét szerezte 1988-ban Szöulban.

- Jól ismerem Palinát. Tudtam, ha az elején el tudok húzni tőle, akkor nem lehet baj, mert elkedvetlenedik. Az első és a harmadik játszmában ez a taktika bejött. A másodikban, amikor kicsit ellépett, megijedtem, mert előnyben viszont remekül játszik. Szerencsére volt türelmem végig játszani a labdameneteket, és ettől megtört az orosz ellenfelem. A következő fordulóban a tajvani Csen Jing ellen szinte semmi esélyem sincs. Természetesen nem adom fel, de Bátorfi Csillával közösen inkább a párosra összpontosítunk.

(MTI)

 

 [origo] főoldal   Hírek   Időjárás   Internet + Komputer   Szórakozás + Program   Sport
 Üzleti Negyed   Játék   Család + Egészség   Kultúra + Művészet   Tudomány + Technika
 Autó   Utazás   mp3   Oktatás + Karrier   Online vásárlás   Netpincér   SzoftverBázis
 Könyváruház   Fórum   Társalgó   Apró   Telefonszám-tudakozó

 Keresés   [origo] s.k.   [origo]-térkép   Freemail   Súgó   Axelero   Médiaajánlat