Legfrissebb Versenynaptár Magyar csapat Eredmények Fotógaléria Paralimpia 

Írjon nekünk Társalgó Fórum [origo] s.k. 



Kattintson a hirdetésre!


 

 C-döntősök a nőievezősök


2000. szeptember 20., szerda, 1.09

A reményfutamában negyedik lett, s ezzel az olimpiai C-döntőbe került a Remsei Mónika, Alliquander Anna női könnyűsúlyú kétpárevezős egység. A magyar páros a második futamban szerepelt, amelyben kis különbséggel maradt le a középdöntőbe kerülést jelentő harmadik helyről.

A rajt viszonylag jól sikerült Remseinek és Alliquandernek, azt követően azonban fokozatosan visszaestek. Az ausztrál, a görög és a bolgár hajó elhúzott, egyedül a japán páros maradt le mögöttük. A táv nagy részében nem nőtt a különbség a harmadik helyezett és a magyar duó között, sőt, az utolsó 500 méteren - nagy hajrával - majdnem sikerült behozni az egy hajó hátrányt.

A magyar egység 7:20.21 mp-cel ért célba, fél méterrel lemaradva a harmadik helyezett bolgároktól (7:18.90).

Remsei és Alliquander szombaton a C-döntőben küzdhet a 13-18. helyért.

- Az utolsó 500 méteren a legjobb időt evezték a lányok. Most jobban sikerült a rajtjuk, mint az előfutamban, de utána túlságosan hamar vették föl a pályatempót - mondta Dávid Imre, a magyar szövetség elnöke.

- Az előfutamban elaludtunk, célfotóval lettünk hatodikak - mondta Remsei Mónika. - Ha egy hellyel előrébb végzünk, jobb reményfutamba kerültünk volna. Most jobbat eveztünk, mint a másik két futamban a harmadikok. Egy hajóval kaptunk ki az első 500-on, utána már tartottuk a különbséget. Sokat edzettünk az idén, de sajnos betegség miatt többször nem tudtunk gyakorolni. Csalódott vagyok, ettől függetlenül úgy érzem, van még lehetőség ebben a duóban.

A Haller Ákos, Pető Tibor kétpárevezős kettős selejtezőbeli futamgyőzelme egyben azt is jelentette, hogy az egység a keddi napot pihenéssel tölthette, míg a vigaszágra került versenyzők úgynevezett reményfutamokon lapátoltak a továbbjutásért. Férfi versenyzőinkért egyébként csütörtökön hajnalban izgulhatunk legközelebb. Amennyiben ugyanis az első három hely valamelyikén végeznek középdöntős futamukban, akkor már a legjobb hat között tudhatják magukat.

De térjünk vissza a reményfutamokhoz. Férfi egypárevezősben az esélyesek egy kivétellel már az első akadályt vették. A kivételt a 32 éves olimpiai bajnoki ezüstérmes, négyszeres világbajnoki ezüst- és kétszeres bronzérmes cseh Vaclav Chalupa jelentette, aki némi meglepetésre elbukott a selejtezőben a német Hackerrel szemben. Nos, az 1989 óta minden olimpián és világbajnokságon a döntőig jutó sportolónak nem sok hiányzott ahhoz, hogy ezúttal megszakadjon szép sorozata. Reményfutamában ugyanis éppen hogy csak hozni tudta a még továbblépést jelentő második helyet az amerikai Don Smith mögött. A lényeg azonban az, hogy a szebb napokat is megélt sportoló végül helyet kapott a legjobb tizenkettő között.

A magyar páros számában, a normálsúlyú kétpárevezősben ezúttal kilenc hajó nyert egy lépcsővel följebb is indulási jogot. A futamok közül a lengyel, amerikai, kubai és horvát kettőst tömörítő volt a legizgalmasabb. Mert míg ezerig úgy tűnt, hogy az Egyesült Államok csapata győz a lengyelek és a horvátok előtt, féltávnál fordult a kocka. Nem elég, hogy a Korol, Kolbowicz páros az élre tört, de a kubaiak is följöttek harmadiknak, és ez maradt a sorrend a 2000 méter végén is.Ezzel kialakult a mieink középdöntős mezőnye.

Női kétpárban és kormányos nélküli kettesben egyből az A-döntőbe kvalifikálták magukat a versenyzők. Az utóbbi szám érdekessége, hogy a világbajnok kanadaiaknak (Emma Robinson és Theresa Luke) ez csupán a második helyen sikerült. Igaz, így sincs miért szégyenkezniük, hiszen az őket legyőző hazai hajóban Atlanta aranyérmese, Kate Slatter is ott lapátolt.

A maradék három számban, női egypárban, valamint férfi kormányos nélküli kettesben és kormányos nélküli négyesben nem történt különösebb meglepetés. Hacsak azt a furcsaságot nem soroljuk ide, hogy a kvartettek mezőnyéből mindössze a lengyel csapat búcsúzott - lévén, hogy tizenhárom indulót számláltak.

(Nemzeti Sport)

 

 [origo] főoldal   Hírek   Időjárás   Internet + Komputer   Szórakozás + Program   Sport
 Üzleti Negyed   Játék   Család + Egészség   Kultúra + Művészet   Tudomány + Technika
 Autó   Utazás   mp3   Oktatás + Karrier   Online vásárlás   Netpincér   SzoftverBázis
 Könyváruház   Fórum   Társalgó   Apró   Telefonszám-tudakozó

 Keresés   [origo] s.k.   [origo]-térkép   Freemail   Súgó   Axelero   Médiaajánlat