|
2000. szeptember 21., csütörtök, 11.05
Kovács Ágnes nyerte a 200 m-es mellúszást, megszerezve ezzel Magyarország második aranyérmét. A taktika és a taktika betartásának csodás diadala volt a 19 esztendős Kovács sikere. Egyetlen pillanatra sem hagyta magát befolyásolni riválisaitól, akik közül esetenként négyen is előtte haladtak. Ő úszta a saját tempóját. És nyert!

 Kovács Ági fantasztikus hajrája | A rajtja - szokás szerint - nem a legjobban sikerült. Ennek ellenére a nagyon erősen kezdő dél-afrikai Poewe mögött a 2. helyen fordult 50-nél (33.31 volt az ő, 32.97 az előtte vezető részideje).
A második hosszon "totális" volt a visszaesés. Száznál, amikor 1:10.64-et mutatott neki az eredményjelző, csak 5. volt, az első helyen az amerikai Kowal állt (1:10.21). A harmadik 50 méter némi jótékony változást hozott: Kowal ugyan maradt az élen (1:47.13), de Kovács feljött a 3. helyre (1:46.64) Szinte hihetetlen, de az utolsó 50-en 0.65 mp-es hátrányt dolgozott le, s változtatott 0.21-es előnnyé!
Körülbelül 175 m-nél érte utol az addig - úgy tűnt - toronymagasan vezető Kowalt, s attól kezdve már csak a győzelem létezett. Magabiztosan nyert (2:24.35), mögötte a két amerikai, Kowal (2:24.56) és Beard (2:25.35) következett.
Amikor a célba érkezés után megfordult, felnézett az eredményjelző táblára, s látta, hogy ő győzött, széles, felszabadult mosollyal integetett.
Nem szakadt meg tehát a nagy sorozat: 1988 óta nem telt el olimpia magyar arany nélkül. Kovács Ágnes a közvetlen elődök, Darnyi, Szabó, Egerszegi és Rózsa örökébe lépett.
- A legnagyobb ellenfelem én voltam, magamat sikerült legyőznöm - ismerte el a 200 mell utáni sajtókonferencián Kovács Ági, aki azt is elárulta (a külföldi újságírók nagy örömére angolul is), hogy még soha nem sírt, mint most megtörtént, az ünnepélyes eredményhirdetésnél, a dobogó tetején. - Nem tudtam, hogy 100-nál csak ötödik vagyok, annyit érzékeltem, hogy Kowal vezet.

 Ági örömkönnyei | További terveiről is faggatták, erről csak annyit mondott, hogy hátravan még a vegyesváltó, aztán csupán a pihenésre tud gondolni, mert nagyon hosszú volt a szezon és borzasztóan elfáradt. Megemlítette, hogy itt van Sydneyben az édesanyja, a sajtótájékoztatóig még nem találkozott vele, fent ül a lelátón és nagyon sokat jelentett lelkileg a jelenléte.
- Nagyon örülök a győzelemnek, de még idő kell, míg elhiszem - reflektált arra felvetésre, hogy egy nappal korábban az Európa-csúcsnak látszólag jobban örült.
Kiss László, Kovács edzője folytatta nagy sorozatát: Egerszegi Krisztina szöuli, barcelonai és atlantai aranyérme után ismét aranyat "szállított" a magyar sportnak. - Rendkívüli fegyelemmel és koncentrálással lehet csak azt megcsinálni, amit Ági megtett. Tudtuk, hogy csak akkor nyer, ha ússza a saját ritmusát, képletesen szólva számolja a tempót, nem törődik a többiekkel, a végén mindent belead, és megveri őket.
Arra a kérdésére, hogy Athénban melyik tanítványa lesz a nyerő, mosolyogva válaszolta: - Ági akkor még úszni fog!
Az újdonsült olimpiai bajnok karrierje 1995-ben kezdődött, amikor 14 évesen tagja volt a bécsi Eb-n bronzérmes vegyesváltónak. Egy évvel később Atlantában "nyerő" számában bronzérmet szerzett. Az 1997-es sevillai Eb-n triplázott, megnyerte mindhárom mellúszószámot, 1998 januárjában, itt, az ausztráliai Perthben világbajnok lett. Tavaly és idén újabb Eb-elsőségek jelezték: jó úton jár, Sydneyben ért a csúcsra.
(MTI)
|