Legfrissebb Versenynaptár Magyar csapat Eredmények Fotógaléria Paralimpia 

Írjon nekünk Társalgó Fórum [origo] s.k. 



Kattintson a hirdetésre!


 

 Kovács Antal ipponnal alulmaradt és kiesett


2000. szeptember 21., csütörtök, 08.50

Kovács Antal győzelemmel mutatkozott be a cselgáncsozók 100 kg-os súlycsoportjának versenyében. A következő fordulóban azonban ipponnal kikapott az izraeli Ariel Zeevitől, aki az első fordulóban meglepetésre legyőzte az atlantai olimpiai bajnok lengyel Pawel Nastulát, és most Antit is.

A barcelonai olimpiai bajnok dzsúdós a kazah Ashat Zsitkejevvel mérkőzött az első körben. A találkozó elején Kovács hátrányba került, ellenfele egy kokával és egy yukóval vezetett.

Az összecsapás felénél a magyar cselgáncsozó egy waza-ari értékű dobást hajtott végre a kazahon, ezzel átvette a vezetést.

Hasonló akciót mutatott be 28 másodperccel a vége előtt is, amiért ismét waza-arit kapott, és a kettő együtt már ippont ért. Kovács tovább lépett, de már nem sokáig menetelhetett, mert vereséget szenvedett a tavalyi világbajnokságon ötödik, az Európa-bajnokságon harmadik izraeli Ariel Zeevitől és így elbúcsúzott a barcelonai olimpiai bajnokunk.

Kovács az izraeli elleni mérkőzésén nem tudott akciót csinálni, és egyszer megintették. Zeevi előbb yukót kapott kísérletéért, majd egy szép dobással ippon-győzelmet aratott.

A magyar cselgáncsozó csak abban bízhatott, hogy az izraeli a következő összecsapásán is nyer, de nem így történt. Zeevi nem bírt a japán világbajnok Inoue Koszeivel, így ő - s vele együtt Kovács is - kiesett.

- Anti teljesen leblokkolt a második mérkőzésén. Kívülről úgy látszott, hogy a saját fogásait is többször bontotta. Ezért intették meg. Ő azt mondta, nem voltak meg a fogásai, azért próbálkozott újra és újra. Ettől függetlenül meg kellett volna vernie az izraelit. Meg vagyok győződve arról, hogy fizikailag erősebb, ráadásul Zeevinek korábban sokszor volt komoly problémája az utolsó percben. Meg lehetett volna fordítani az összecsapást. Amikor Anti kikapott, gyakorlatilag minden reménye elszállt, mert tudtuk, hogy Zeevi a japánt nem tudja legyőzni - nyilatkozta Hangyási László, a magyar szövetség szakmai elnöke a vereség után.

(MTI)

 

 [origo] főoldal   Hírek   Időjárás   Internet + Komputer   Szórakozás + Program   Sport
 Üzleti Negyed   Játék   Család + Egészség   Kultúra + Művészet   Tudomány + Technika
 Autó   Utazás   mp3   Oktatás + Karrier   Online vásárlás   Netpincér   SzoftverBázis
 Könyváruház   Fórum   Társalgó   Apró   Telefonszám-tudakozó

 Keresés   [origo] s.k.   [origo]-térkép   Freemail   Súgó   Axelero   Médiaajánlat