Legfrissebb Versenynaptár Magyar csapat Eredmények Fotógaléria Paralimpia 

Írjon nekünk Társalgó Fórum [origo] s.k. 



Kattintson a hirdetésre!


 

 Igaly bronzot lőtt magának


2000. szeptember 21., csütörtök, 7.14

Hat magyar lövész indult el a csütörtöki számokban, de csak Igaly Diána járt sikerrel: a magyar skeetes a második helyen jutott a döntőbe, majd rendkívül szoros verseny után szétlövéssel szerezte meg a bronzot. A férfiak közül egyedül Sike József javíthat még, a futócéllövők versenyének első napját ő a kilencedik helyen zárta.

A női skeet selejtezőjében (3x25 korong) mindössze 14-en indultak, de a mezőnyből nyolcan is már több világversenyt nyertek, köztük Igaly Diana is, aki világ- és Európa-bajnoki győzelemmel büszkélkedhet.

A magyar skeetes végig kiegyensúlyozottan, meggyőzően lőtt (24, 23, 24) és 71 koronggal a második helyen jutott a fináléba. A legjobb teljesítményt a szintén világ- és Európa-bajnok azeri Zemfira Meftahegyinova nyújtotta: 73 korongot vadászott le.

Az azeri a döntőben még ennél is parádésabban szerepelt: mind a 25 lövése célba talált. Meg is szerezte az aranyat annak rendje s módja szerint. Mögötte teljesen átrendeződött a mezőny, Igaly visszacsúszott az negyedik-ötödik helyre, holt versenyben a az ausztrál Tash Lonsdale-lel. Az előttük lévő oroszok egyike azonban hibázott, így ők szétlövéssel a bronzérem sorsáról dönthettek.

Az első sorozatban nem volt hiba, de a másodikban Lonsdale elrontotta az egyik lövését, és Igaly két találta így a harmadik helyet jelentette a magyar versenyzőnek.

Sidi Péter a szabadpuska fekvő számban (60 lövés) 594 kört teljesített, és ezzel hatodmagával a 13. helyen végzett. A fináléba első helyen a svéd Jonas Edman jutott 599 körrel.

- Sidi hozta a tőle várható eredményt, de ez sajnos kevés volt - mondta tömören Hammerl László szövetségi kapitány.

A gyorstüzelő pisztolyosok selejtezőjében (2x30 lövés) Jambrik István nem tudta megőrizni az első napon megszerzett 3. helyét (293 kör), csütörtökön csak 287 kört teljfsített és az 580 kör csak a 12. helyhez volt elég. A rutinosabb, már harmadik olimpiáján szereplő 36 éves Pálinkás Lajosnak sem ment jobban, az előző napi 291 kör (8. hely) után csak 288-at lőtt, s 579 körrel a 14. helyen végzett.

- Egyik gyorstüzelő pisztolyos sem bírta idegileg a második napot - mondta szomorúan Tesánszky Mihály, a pisztolyosok szövetségi edzője. - Pálinkást nagyon megzavarta, hogy egy igen rossz, 46-os sorozatot lőtt.

Megkezdték kétnapos versenyüket a futócéllövők (30+30 lövés). Az első 30 lassú lövés után Sike József holtversenyben a magyarból guatemalaivá vált Solti Attilával (290 kör) a 9., Ángyán József 286 körrel, szintén másodmagával a 15. helyen várja a pénteki folytatást.

- A mezőny meglehetősen kiegyenlített, így még bármi lehetséges - jegyezte meg talányosan Sike József. Edzője, Jenei István azza bíztatott, hogy Sikének a 30 gyors lövés az erőssége.

 

 [origo] főoldal   Hírek   Időjárás   Internet + Komputer   Szórakozás + Program   Sport
 Üzleti Negyed   Játék   Család + Egészség   Kultúra + Művészet   Tudomány + Technika
 Autó   Utazás   mp3   Oktatás + Karrier   Online vásárlás   Netpincér   SzoftverBázis
 Könyváruház   Fórum   Társalgó   Apró   Telefonszám-tudakozó

 Keresés   [origo] s.k.   [origo]-térkép   Freemail   Súgó   Axelero   Médiaajánlat