|
2000. szeptember 21., csütörtök, 3.23
Ahogy azt előre megjósolta, Tóth Krisztina nem jutott be a legjobb nyolc közé asztalitenisz egyéni versenyében, miután kikapott az atlantai ezüstérmes tajvani Csen Jingtől, aki még a vereséget sem hagyta élvezni Krisztinának.
 Tóth nem élvezte a vereséget | A magyar játékos a mérkőzés előtt elmondta: nem számít sok jóra a kellemetlen rivális ellen. Csen Jing, aki még kínai színekben a szakág történetének első ötkarikás aranyérmese volt (1988., Szöul), már az első játszmában igazolta klasszisát, 6 - 4 után állva hagyta Tóthot.
Egyoldalú küzdelem jellemezte továbbra is a játékot. A második szettben a magyar 0 - 9 után érte el az első poénját, és még a 10-ből sem tudott kijönni. Az utolsóban Tóth már 6 - 2-re vezetett, Csen Jing azonban 9-nél utolérte, és azzal a lendülettel el is húzott. A végén még szerencséje sem volt a magyar Európa-bajnoknak: az utolsó három labdamenetből kétszer csuszát ütött a tajvani. Ezzel 3:0-ra (14, 9, 14) nyert a 3. kiemelt tajvani.
- Azt tudtam, hogy Csen Jing jobb nálam, de ennél azért többet vártam magamtól. Roppant nehéz ellene játszani. Az a legbosszantóbb, hogy más sztárok ellen legalább élvezem a vereségeket is, de a tajvani még ezt az örömöt sem adja meg. Már-már megalázó a fölénye. Ráadásul még fáradt is voltam, az utóbbi két napon éjszakába nyúló mérkőzéseket játszottam. Alig tudtam aludni, mert délelőttönként is program volt. Legalább most már teljes erővel a párosra tudok koncentrálni. (MTI)
|