|
2000. szeptember 23., szombat, 8:02
Az ukrán csapatot 45-39-re legyőzve léphetett a negyeddöntőbe tőrcsapatunk, ahol az Egyesült Államok együttesével szemben 45-41-re alulmaradt. Eztán elvertük az ukrán hölgyeket, majd következett a végső meccs az ötödik helyért az oroszokkal, és - mivel a mérkőzést 45-38-ra elvesztettük - a hatodik jutott a mieinknek.
Számunkra kedvezően alakult az első asszó a női tőrözők csapatversenyében, ugyanis Mohamed Aida - igaz, csak soványka (4-3-mas) - vezetést szerzett az amerikaiak legfiatalabbját, Iris Zimmermannt lebírva. A folytatásban azonban már nem nekünk állt, és miután a következő 3 asszót elvesztették lányaink, az amerikaiak már 7 tussal, 20-13-ra elhúztak - mindhárom versenyzőjük nyerni tudott (7-4, 5-2, 5-3).
 Dráma magyar módra | A reményeket a jól indító Aida hozta vissza, megmutatva, hogy a vesztes sorozat megállítható. Ezúttal az MTK sportolónője az ifjú Iris testvérnővérét, Felicia Zimmermannt verte ugyancsak egy tussal (6-5), lefaragva egyetlen pontocskát az amerikai előnyből. Csapatunk, lassan kikerülve a hullámvölgyből összeszedte magát, és következő pástra lépőnk, Knapek Edina szinte megtáltosodott, hisz nemcsak hogy felzárkózott és kiegyenlített a harmadik amerikai Ann Marsh elleni asszójában, de 7 pontot ledolgozva (11-4), megfordította a mérkőzés állását a magyar csapat javára (30-29).
Ezután Lantos Gabriella következett, aki első két asszóját elvesztette ugyan, de ezúttal ő is nyerni tudott, 4 tusra növelve ezzel előnyünket. Tőrözőink nem tudták azonban a továbbiakban pontokra váltani az eredmény megfordításával járó lélektani előnyüket, és az előző asszójában oly kiválóan vívó Knapek 9-4 arányban vesztett. Ezzel az Egyesült Államok visszavette vezetését (40-39). A magát felszívó, és fordítani tudó magyar csapat pedig kipukkadt a küzdelmek végére és az addig 100 százalékos Mohamed Aida is elvérzett 5-2-re.
Összesítésben tehát 45-41-gyel az amerikai hölgyek bizonyultak méltónak a legjobb négy között, a magyar tőrcsapatnak pedig harcolnia kellett az 5-8. hely valamelyikéért. A folytatásban előbb Ukrajnával sikerrel küzdöttünk meg, az ötödik helyet mégsem sikerült megcsípni, mert csakúgy, mint a korábbi mérkőzéseken, ezúttal is rapszodikus teljesítményt nyújtottunk, ráadásul Knapeknek egyáltalán nem ment a vívás, mínusz kilenccel zárt. Az első három asszó után még csak egy találat volt a különbség az oroszok javára (12-13), a második kört követően viszont már nyolc (20-28). Ezután Lantos és Mohamed nyert, Knapek ismét kikapott, így a magyar csapat hatodik lett. Egyedül Mohamed tudott pozitív mérleget felmutatni (+3), Lantos mínusz eggyel fejezte be a mérkőzést.
(MTI)
|