Legfrissebb Versenynaptár Magyar csapat Eredmények Fotógaléria Paralimpia 

Írjon nekünk Társalgó Fórum [origo] s.k. 



Kattintson a hirdetésre!


 

 Berzicza kikapott és kiesett

2000. szeptember 24., vasárnap, 10.40

Berzicza kikapott az Eb aranyérmes orosz Murat Kardanovtól, s ez egyben a búcsúzását is jelentette az olimpiai küzdelmektől, mivel csoportjából nem jutott a legjobb hat közé.

Fotó: Nemzeti Sport
Berziczának nem hajfestésre, több erőre lett volna inkább szüksége
A világbajnoki és Európa-bajnoki ezüstérmes zalaegerszegi birkózó a japán Katajama ellen kezdett, és a magyar győzelme a vártnál nehezebben született meg. Először a passzivitás miatt intették meg a japánt és Berzicza választhatott fogást. A versenybíró figyelmeztette a magyart a helytelen fogásáért, második figyelmeztetés után azonban a japánnak ítélt két pontot. Az akciómentes bírkózásban a japán is kapott egy büntetőpontot, de a magyar még így is hátrányban volt (1-2). A küzdelem a hosszabításban dőlt el – mivel a japánnak legalább három pontot kellett volna gyűjtenie a győzelemhez – úgy, hogy Berzicza megszerezte az egész meccs egyetlen soványka akciópontját (2-2). Az egyenlő állásnál a bíró döntötte el a magyar javára ezt a vérszegény viadalt, miután ő határozottan aktívabban bírkózott keleti ellenfelénél.

Második szereplésénél Kardanov az első menetben pörgetéssel egy pontot szerzett Berzicza ellen, amikor a magyart térdelőállásba küldte a bíró. A második menetben, majd a hosszabbításban az orosz háromszor is ugyanilyen helyzetbe kényszerült, de Berzicza egyik alkalmat sem tudta kihasználni, így kikapott és kiesett. Berzicza tehát nem tudta felülmúlni önmagát, amiben Balla József szövetségi kapitány bízott, ezért nem jutott túl ellenfelén a magyar bírkózó.

- Egyenlő erők küzdelme volt, az orosz egyetlen akcióval nyert - mondta a szövetségi kapitány. - Berzicza birkózásából hiányzott a felszabadultság, sajnos egyetlen akciót sem tudott végrehajtani. A mezőny roppant kiegyenlített.

A csoport győztese örmény, svéd vagy német ellenfelet kap a négy közé jutásért.

Igen nehéz csoportba került a sorsolás után Deák Bárdos Mihály (130 kg) is, aki az 1985 óta veretlen háromszoros olimpiai, hétszeres világ- és Európa-bajnok orosz Alekszandr Karelinnel, valamint a korábbi Európa-bajnok bolgár Szergej Morejkóval került össze.

- Egy célunk volt, hogy az orosszal csak a döntőben találkozzunk - mondta Balla József szövetségi kapitány. - Karelin negyedik olimpiai aranyérmének megszerzésére készül, és ebben őt igen nehéz lesz megállítani.

Majoros István (58 kg), Hirbik Csaba (69 kg) és Bárdosi Sándor (85 kg) csoportbeosztása is nehéz, mindegyiküknek jutott legalább egy Európa-bajnok ellenfél.

 

 [origo] főoldal   Hírek   Időjárás   Internet + Komputer   Szórakozás + Program   Sport
 Üzleti Negyed   Játék   Család + Egészség   Kultúra + Művészet   Tudomány + Technika
 Autó   Utazás   mp3   Oktatás + Karrier   Online vásárlás   Netpincér   SzoftverBázis
 Könyváruház   Fórum   Társalgó   Apró   Telefonszám-tudakozó

 Keresés   [origo] s.k.   [origo]-térkép   Freemail   Súgó   Axelero   Médiaajánlat