Legfrissebb Versenynaptár Magyar csapat Eredmények Fotógaléria Paralimpia 

Írjon nekünk Társalgó Fórum [origo] s.k. 



Kattintson a hirdetésre!


 

 Kardcsapatunk két olimpiai pontot hozott


2000. szeptember 24., vasárnap, 11.06

Férfi kardcsapatunk a negyeddöntőben 45-39-re kikapott az oroszoktól, így lemondhatott az éremesélyes helyekről. Az 5-8. helyért folytatott küzdelemben azonban a legjobbnak bizonyultak, és két olimpiai pontot gyűjtöttek Magyarországnak.

Fotó: Nemzeti Sport
Köves teljes kétségbeesésben
Az olimpiai vívóversenyek utolsó napján - a felemás egyéni szereplés miatt - az első mérkőzésén mindjárt az egyik legnagyobb esélyes orosz csapattal találkozott a magyar együttes. A párharc jól kezdődött, az első három asszó után 15-13 volt az állás a magyaroknak. Hamarosan fordult azonban a kocka, mivel Köves Csaba 7-1-re kikapott (16-20).

Ekkor még Nemcsik Zsolt meggyőző teljesítménnyel 8-5-re verte Forszint, de azután következett a mélypont: Ferjancsik és Köves együtt egy találatot ért el, miközben tizet kapott (25-35).

Gyakorlatilag reménytelen volt a helyzet, mert az orosz csapatból két sztár, az atlantai ezüst- és aranyérmes, Sarikov, illetve Pozdnyakov következett. Ferjancsik vívása (10-5) még némi reménykedésre adott okot, de azután kiderült, hogy Nemcsiknek kevés esélye van Pozdnyakovval szemben (4-5).

Köves nagyon gyenge napot fogott ki (-14), így hiába zárt pozitív eredménnyel Nemcsik (+4) és Ferjancsik (+4), kikapott a csapat, s ezzel együtt elúszott érmes reménye is.

- Úgy álltunk ki, hogy meg lehet nyerni ezt a mérkőzést. És meg is nyerhettük volna, ha van egy harmadik emberünk - mondta az összecsapás után Kovács Tamás technikai igazgató. - Érthetetlenül gyengén vívott Köves. A következő fordulóra lecserélem.

Így is tett a technikai igazgató, Kövest Takács Péter váltotta fel, a magyar csapat pedig első meccsét végig vezetve nyerte meg, annak ellenére, hogy 35-24-es előny után azért akadtak gondok. A második találkozón, amelyen az 5. hely volt a tét, az első négy pár után a lengyelek álltak jobban (20-14), Nemcsik ekkor 11-1-re lelépte Jaskot, s ő remekelt a befejező párharcban is Sobala ellen: 39-40-ről indulva lett 45-41, s 2 pontot érő 5. hely a vége.

Magabiztos vívással Oroszország nyerte a kardozók csapatversenyét, miután a döntőben fölényesen győzött a francia együttes ellen.

A negyeddöntőből éppen a magyarokkal szemben továbbjutó, Pozdnyakov, Sarikov, Froszin összeállítású gárda nagyon jó napot fogott ki, gyakorlatilag egyik ellenfél sem jelentett komoly akadályt.

Az oroszoknak a magyarok elleni mérkőzése volt a legszorosabb, noha ott is hat találatnyi volt a különbség. A legjobb négy között pontosak és gyorsak voltak, a döntőben például egyetlen asszót sem vesztettek el.

(MTI)

 

 [origo] főoldal   Hírek   Időjárás   Internet + Komputer   Szórakozás + Program   Sport
 Üzleti Negyed   Játék   Család + Egészség   Kultúra + Művészet   Tudomány + Technika
 Autó   Utazás   mp3   Oktatás + Karrier   Online vásárlás   Netpincér   SzoftverBázis
 Könyváruház   Fórum   Társalgó   Apró   Telefonszám-tudakozó

 Keresés   [origo] s.k.   [origo]-térkép   Freemail   Súgó   Axelero   Médiaajánlat