Legfrissebb Versenynaptár Magyar csapat Eredmények Fotógaléria Paralimpia 

Írjon nekünk Társalgó Fórum [origo] s.k. 



Kattintson a hirdetésre!


 

 Madár már biztos érmes


2000. szeptember 26., kedd, 06.49

Nem okozott nehézséget Erdeinek az ukrán Alexandr Zubrihin a negyeddöntőben - őt legyőzve Madár már biztos érmes - ám leendő orosz ellenfele, Gajdarbekov, aki az amerikai Jeff Lacyt verte leléptetéssel, már keményebb dió lesz a magyar fiú számára. Tudni kell azonban, hogy Erdei Madarunk éppen ilyen kemény diók feltörésére jött Sydneybe.

Fotó: Nemzeti Sport
Szántó mester büszke lehet a Madarára
A világ- és kétszeres Európa-bajnok Erdei frissen mozgott, zártan bokszolt, jól védekezett az első menetben. A puhatolózással telt három percben nem mert igazán támadni, és óvatos 2-1-gyel zárta a nyitó menetét a fordított alapállású ukránnal szemben. Televízión keresztül is végig tisztán hallatszott a magyarok hangos "Hajrá Madár!" kórusa.

A második felvonásban Erdei remekelt, jól forgott le ellenfeléről és pontos sorozásaival, határozott jobbegyeneseivel jelentős előnyre tett szert (7-2). Ebben a menetben egyértelművé tette, hogy ki az úr a ringben és világklasszisát nyújtva öklözött. A folytatásban sem volt gond, és maradt a különbség (11-6). Az utolsó, negyedik menetben megpróbált hajrázni az ukrán, de "Madár" okosan bokszolt, s egy pillanatig sem forgott veszélyben a továbbjutása.

Erdei a csütörtöki elődöntőben Gajdarbek Gajdarbekovval fog mérkőzni, miután az orosz igen fölényes bokszolással legyőzte amerikai ellenfelét.

Fotó: Nemzeti Sport
Gajdarbekov (jobbra) kemény ellenfél lesz
- Nagyon készült ellenem az ukrán bokszoló. Mindent megtett, hogy legyőzzön, de biztos voltam a győzelmemben. Volt elég vér a pucájában, hogy - miután korábban már kétszer alaposan elvertem - újra bátran öklözzön. Öcsi bácsi azt mondta az első szünetben, hogy nyomjam meg a második menetet, és döntsem el a továbbjutást. Az elődöntős ellenfelemmel még soha sem bokszoltam, de láttam már, és mondhatom: remek erőben van - elemezte a helyzetet Madár.

Szántó Imre szövetségi kapitány is az orosz vetélytárs miatt aggódott: - Madár kötelező győzelmet aratott. Taktikusan, éretten bokszolt, megfogadta a tanácsokat. Erdei még nem találkozott Gajdarbekovval. Nagyon nehéz mérkőzés lesz. Szeretném, ha a saját stílusában és iramában bokszolna. Természetesen jelezni fogom az orosz erősségeit és gyengéit, de inkább Zsoltnak kell irányítania.

(MTI)

 

 [origo] főoldal   Hírek   Időjárás   Internet + Komputer   Szórakozás + Program   Sport
 Üzleti Negyed   Játék   Család + Egészség   Kultúra + Művészet   Tudomány + Technika
 Autó   Utazás   mp3   Oktatás + Karrier   Online vásárlás   Netpincér   SzoftverBázis
 Könyváruház   Fórum   Társalgó   Apró   Telefonszám-tudakozó

 Keresés   [origo] s.k.   [origo]-térkép   Freemail   Súgó   Axelero   Médiaajánlat