|
2000. szeptember 27., szerda, 09.28
Bejutott a döntőbe Bárdosi Sándor a kötöttfogású birkózók 85 kg-os kategóriájában, miután 4-1-es pontozással legyőzte a norvég Fritz Aanest, de ott a súlycsoport legnagyobb alakja, Hamza Yerlikaya várta. Megszenvedett a fiatal magyar ellen a török: 3-3 és hosszabbítás után bírói döntéssel nyert ellene.
 Kezeket fel, Bárdosi finalista! | A norvég elleni mérkőzés mintegy negyedórás huzavona után kezdődött. A nemzetközi szövetség, a FILA lecseréltette a finn mérkőzésvezetőt, a kijelölt románt pedig a norvégok nem fogadták el. Végül amerikai vezette a meccset. Közben a versenyzőket háromszor is visszaküldték a szőnyegről.
Ez a közjáték azonban szerencsére nem zavarta meg a BVSC 23 éves birkózóját, aki folytatta ragyogó szereplését. Már az első menet elején 1 pontot kapott, mert akciója elől a nála egy fejjel magasabb norvég kimenekült a szőnyegről.
A második menetben passzivitásért a norvégot térdelőhelyzetbe küldte a bíró. Bárdosi megforgatta, 3-0. Majd a magyar került ugyanilyen helyzetbe. Nagy földharc után a norvég egy pontos fogást tudott rajta végrehajtani. Ezt követően megint Bárdosit küldték térdelőhelyzetbe, de onnan macskaügyességgel kibújt és végül 4-1-es pontozással nyert. Döntőbe jutott, már legalább ezüstérmes.
- Jól ment a birkózás, remélem, hogy este is hasonló formában leszek - mondta ezután Bárdosi, aki a döntőbeli ellenfél, a török Hamza Yerlikaya uralmának készült véget vetni: - Tudom, hogy ő az atlantai olimpiai bajnok, sok világversenyt megnyert, de most nekem kell következnem.

 A kritikus pillanat: majdnem a szőnyegen Yerlikaya válla | - Bárdosi felszabadultan, vagányan birkózott - állapította meg Balla József szövetségi kapitány, aki szerint a török ellenfél stílusa fekszik Bárdosinak.
A döntőben a szinte meztelen Yerlikaya sokáig semmi érdemlegeset nem tudott felmutatni a magyar fiú ellen, aki egyáltalán nem tisztelte a török olimpiai, két világ- és három Európa-bajnoki címét, ádáz tekintettel rontott neki. Amikor aztán Yerlikaya megpróbálkozott egy akcióval, Bárdosi kibújt a fogásból, megfordította a törököt, és a földre nyomva, három pontot szerzett, kevés híján tus volt, de a bírók úgy látták, nem sikerült két vállra fektetni ellenfelét.
A mérkőzés második fele egyértelműen a török fölényét hozta, de sokáig nem volt pontszerzésre esélye, mert Bárdosi nagyon jól védekezett. Amikor már másodszor kellett térdelő helyzetbe mennie a magyarnak, Yerlikaya ki tudta emlni, és Bárdosi ugyan megpróbált ugyanúgy kifordulni, mint a norvég ellen, a rutinos címvédő így is átforgatta, és ő is három pontot kapott.
A hosszabbítás két fáradt birkozó küzdelmét hozta, de senki sem kezdeményezett igazán, így végül a bírók Yerlikayát hirdették ki győztesnek: az intések arányát nézve (3:1), jogosan. Bárdosi így sem lehet szomorú: élete első felnőtt világversenyén ezüstérmes lett, és Yerlikaya úgy köszönte meg neki a csatát, mint egy igazi, nagy ellenfélnek.

 Bárdosi elvesztette az aranycsatát, de nyert egy ezüstöt | - Másodiknak sokkal rosszabb lenni, mint bronzérmesnek, hiszen akkor az ember legalább az utolsó mérkőzéséről győztesen jön le a szőnyegről - mondta egy kicsit szomorúan a magyar fiú. - Nagy hiba volt, hogy az első menetben nem sikerült kétvállon tartanom a törököt. "Besültek" a rakétáim a végére... De azt el kell mondanom, hogy a bíráskodás korrekt volt.
Balla József szövetségi kapitány bánkódott, mert szerinte megnyert meccs veszett el. Hibáztatta a bíráskodást, mert a rendes mérkőzésidőben egyszer sem küldték le térdelőhelyzetbe a törököt.
Bárdosi Sándor - aki olimpiát eddig csak a tévében látott, s alig két hónapja tudta meg, hogy indul Sydneyben - a BVSC versenyzője. Talán a mezőny egyetlen olyan birkózója, akinek nem kell fogyasztania, jelenleg is csak 83-84 kiló, míg vetélytársai a mérlegelést követően szinte mind "felhíznak" legalább 90 kilóra. Bárdosi edzői: Kiss Ferenc, Ubránkovics Csaba és Ubránkovics Zoltán. Három éve megnyerte a junior Európa-bajnokságot, kétszeres magyar
bajnok.
|