Legfrissebb Versenynaptár Magyar csapat Eredmények Fotógaléria Paralimpia 

Írjon nekünk Társalgó Fórum [origo] s.k. 



Kattintson a hirdetésre!


 

 Jones: háromból kettő, magyarok: 38-ból nulla


2000. szeptember 29., péntek, 13.39

A magyar olimpiai csapat legnépesebb része az atlétaválogatott volt, mégsem sikerült egyetlen árva pontot sem szerezniük. Kisebb a bánata Marion Jonesnak, aki nem tudott aranyat nyerni távolugrásban, viszont vigasztalódhatott egy bronzzal.

Fotó: Nemzeti Sport
Vaszi a homokban, sajnos nem eléggé messze
Az esti atlétikai döntők során az egyik slágerszám a 3000 m akadály volt. Sokáig nyíltnak látszott a verseny, együtt futott egy nyolc fős csoport. A célegyenesbe azonban már három kenyai fordult elsőnek, meglehetősen tetemesnek látszó előnnyel.

Nagy volt a bukdácsolás, Kipketer nyerő pozicióban billent ki az egyensúlyából, végül az egyéni csúcsok alapján harmadik legjobb kenyai, Kosgei nyert, mögötte centikkel Kipketer lett a második, a hajrában a világcsúcstartó Barmasai leszorult a dobogóról: a marokkói Ezzine előzte meg a célban, s "rontotta el" a kenyai mesterhármast.

A világcsúcstartó, de doppingügye miatt nem induló román Melinte távollétében Skolimowska (november 4-én lesz 18 esztendős) nyerte a női kalapácsvetés olimpiai premierjét, ami azt jelentette: ezt a műfajt Sydneyben - miután a férfiak között honfitársa, Ziolkowski győzött - a lengyelek számára találták ki.

A program második futódöntője, a férfi 1500 m két szempontból is duplázást hozott: egyrészt ismét kenyai siker született (Ngeny révén), másrészt megint kikapott a világcsúcstartó (a marokkói El Guerrouj).

Péntek este az olimpiai stadion csodálatos atlétikai versenyein végérvényesen és sajnálatosan eldőlt: a 38 tagú magyar válogatott "nulltalálatos" lett, azaz egyetlen árva pontot sem szerzett. Az okok elemzése, a konzekvenciák levonása természetesen időt igényel, csak emlékeztetőül: a sportág irányítói 1-2 érem és 13-17 pont megszerzését prognosztizálták.

A váltók leszereplése után utolsó pontszerzésre esélyes magyar Vaszi Tünde volt a távolugrás döntőjében, de a 6,82 m-es egyéni csúccsal rendelkező atléta szereplése nem hozott fordulatot a totális csődben: kétszer "szabályosan" belépett, kétszer keresztülfutott az ugrógödrön, egyszer 6,32-ig, egyszer pedig 6,59-ig jutott, s ezzel 8. lett. Nyert 6,99-cel - s lett Barcelona után másodszor olimpiai bajnok - a lassan 36 esztendős német Heike Drechsler. Marion Jones "harmadik kisérlete" nem sikerült, amikor nagyot ugrott, belépett, így "csak" bronzot nyert két arany után, még az olasz Fiona May is megelőzte.

(MTI)

 

 [origo] főoldal   Hírek   Időjárás   Internet + Komputer   Szórakozás + Program   Sport
 Üzleti Negyed   Játék   Család + Egészség   Kultúra + Művészet   Tudomány + Technika
 Autó   Utazás   mp3   Oktatás + Karrier   Online vásárlás   Netpincér   SzoftverBázis
 Könyváruház   Fórum   Társalgó   Apró   Telefonszám-tudakozó

 Keresés   [origo] s.k.   [origo]-térkép   Freemail   Súgó   Axelero   Médiaajánlat