Legfrissebb Versenynaptár Magyar csapat Eredmények Fotógaléria Paralimpia 

Írjon nekünk Társalgó Fórum [origo] s.k. 



Kattintson a hirdetésre!


 

 Az éremjósok tudták előre


2000. október 4., szerda, 11.53

Aranyérmet érdemel az a számítási modell - legalábbis két feltalálója szerint - amellyel megjósolható, melyik ország hány érmet nyer egy olimpián. A módszerrel 96%-os hatékonysággal meg lehet "jósolni", melyik ország hány éremmel gazdagodik.

Fotó: Reuters

Tudták, melyik hova kerül
Két amerikai professzor - Andrew Bernard és Meghan Busse - egyebek közt az egy főre jutó hazai bruttó össztermék, a GDP mutatója alapján azt jósolta, hogy az Egyesült Államok 97 érmet nyer majd Sydneyben. Az amerikaiak valóban 97 medált gyűjtöttek, azaz a modell itt tökéletesen bevált.

Más országok esetében ugyan nem sikerült pontosan eltalálni az érmek számát, de 96 százalékos pontosságot ért el a két tudós. Összesen 36 országról jövendöltek, és kétharmaduk esetében csupán 3 éremmel tévedtek.

Jóslatukat, illetve prognózisukat már augusztus végén közzétették. A legfontosabb tényezőként az adott ország egy főre jutó GDP-je mellett a lélekszámot és a korábbi olimpiai teljesítményt vették alapul - jelentette a Reuters, amely arra nem tért ki, hogy Magyarország esetében mit jósoltak az amerikai professzorok.

(MTI)

 

 [origo] főoldal   Hírek   Időjárás   Internet + Komputer   Szórakozás + Program   Sport
 Üzleti Negyed   Játék   Család + Egészség   Kultúra + Művészet   Tudomány + Technika
 Autó   Utazás   mp3   Oktatás + Karrier   Online vásárlás   Netpincér   SzoftverBázis
 Könyváruház   Fórum   Társalgó   Apró   Telefonszám-tudakozó

 Keresés   [origo] s.k.   [origo]-térkép   Freemail   Súgó   Axelero   Médiaajánlat