Legfrissebb Versenynaptár Magyar csapat Eredmények Fotógaléria Paralimpia 

Írjon nekünk Társalgó Fórum [origo] s.k. 



Kattintson a hirdetésre!


 

 Kiss: kapitányság igen, edzőség nem


2000. október 12., csütörtök, 9.26

1. Folytatja az eddigi munkát. 2. Nyugdíjba vonul és csak pecázik. 3. Most már elfogadja a görögök ajánlatát, amely egyes hírek szerint havi tízezer dolláros fizetést garantálna. E három verzió élt Kiss László úszó szövetségi kapitány terveit illetően. A mestert a MÚSZ elnöksége tegnapi ülése után kérdeztük, választott-e már a három út között, és ő minden találgatást megszüntető, konkrét feleletet adott.

Fotó: Nemzeti Sport
A mester és utolsó tanítványa
- Görögországba semmiképpen nem megyek, ha nagy pénzt akartam volna keresni, azt nem most kellene elkezdenem, hatvan- éves koromban. Szeretnék továbbra is szövetségi kapitányként dolgozni, edzőket nevelni, szakmai továbbképzéseket tartani, táborokat szervezni, a medencepartra viszont már nem állok oda és nem vezetek edzést. Harminchét évet, az életemet töltöttem a Spartacusban, első és utolsó munkahelyemen, és bármilyen tanáccsal továbbra is szívesen segítem a klubot, de a vezetőedzősködést abbahagyom. Legalábbis ez az én elképzelésem, és a szövetség vezetése ezzel egyetért.

Kiss tehát megmarad kapitánynak, de e poszton mostantól a korábbi kapitányokénál sokkal nehezebb dolga lesz, hiszen nem dolgoznak majd a keze alá olyan remek trénerek - mint Kiss László.

Akinek így utolsó versenyzője az a Kovács Ágnes, akinek - innentől a tegnapi MÚSZ-értékelés szövege következik - "világraszóló sikere ellenére nem teljesítették olimpiai tervüket az úszók". Ez vitathatatlan, hiszen az 1999. novemberi célkitűzés 26-32 pontjával, 3-5 érmével, közte 1-2 aranyával szemben egy aranyat és 14 pontot gyűjtöttek.

Ami azonban vitatható, az Rózsa Norbert teljesítményének minősítése. A 200 méteres mellúszás atlantai bajnoka Sydneyben döntőbe sem jutott, és e két mérföldkő között előbb Széchy Tamást elhagyva a honvédos Nagy Józsefhez távozott, majd tavasszal visszatért Széchyhez. Utóbbi Banka Péterrel készített jelentésében a kudarcot kizárólag az első csere tényének és a második kései voltának tulajdonítja:

"A felkészítő edző havi jelentései nem tartalmazták a versenyző edzésteljesítményének hanyatlását. A rendszeres sportorvosi vizsgálatok eredménye megmutatta, hogy a versenyző fokozatosan visszaesik. Az összeeső félben lévő versenyző korábbi edzőjét felkeresve Széchy Tamás segítségét kérte a sikeres felkészülés érdekében. A fizikai paramétereiben jól nyomon követhetően folyamatosan romló sportolói szervezet alapos felmérése után megtervezett program mégis a siker jegyeit mutatta. ... Visszatekintve a rendelkezésünkre álló rövid, néhány hónapos munkára összegezhetjük, hogy a versenyzőnk kérésére elvállalt felkészítés az előzőekben leírtak alapján sikeresnek tekinthető."

E, Széchy minden cinizmusát felvonultató idézetsor sem lehetett elég hatásos az egykori "úszópápa" szerint, mert utólag még hozzátoldotta: "Szakmailag majdnem teljesen lehetetlen feladatot vállalva erkölcsi kötelességünknek éreztük a versenyző mellé állni nemcsak a sikerek alkalmával, hanem a bajban is. Azzal a versenyzővel szemben, aki annyi sikert és örömöt hozott az úszósportba, aki bizalmával megtisztelt, egyidejűleg kijelentve, hogy mindent meg fog tenni, hogy újra olimpiai bajnok lehessen, azzal szemben nem dönthettünk másként."

Az önfeláldozás e szép példája nem hatotta meg az elnökség tagját, a Honvéd szakosztály-igazgatóját, Rátonyi Gábort, így a Rózsa-értékelés Rátonyi-Széchy- polémiává alakult át. Az elnökség ezért úgy határozott, hogy Rózsa "bizonyítványát" újra kell fogalmazni, mégpedig addig és abban a formában, amelyben Rátonyi Gábor és Széchy Tamás egyetért.

Ha ezt percnyi szünet nélküli, folyamatos munkával a sportág december 1-jei közgyűléséig sikerül elérni, már az sem akármilyen bravúr.

Ballai Attila (Népszava)

 

 [origo] főoldal   Hírek   Időjárás   Internet + Komputer   Szórakozás + Program   Sport
 Üzleti Negyed   Játék   Család + Egészség   Kultúra + Művészet   Tudomány + Technika
 Autó   Utazás   mp3   Oktatás + Karrier   Online vásárlás   Netpincér   SzoftverBázis
 Könyváruház   Fórum   Társalgó   Apró   Telefonszám-tudakozó

 Keresés   [origo] s.k.   [origo]-térkép   Freemail   Súgó   Axelero   Médiaajánlat