|
2000. október 14., szombat, 20.31
A sydneyi olimpián szerzett nyolc arany-, hat ezüst- és három bronzérmet, valamint a pontszerző helyeket honorálta Mádl Ferenc köztársasági elnök kitüntetésekkel azon az ünnepségen, amelyet szombaton délelőtt tartottak a Parlamentben.
![Fotó: [origo] Barakonyi Szabolcs](images/001014madl.jpg) Mádl Ferenc megköszönte, hogy az olimpikonok a nagy sportnemzetek között tartották Magyarországot | Az államfő köszöntőjében emlékeztetett az ókori játékokra: már akkor is jutalmazták - pálmaággal, adómentességgel - a győzteseket.
- A sport megtanítja az embert kitartásra, tettrekészségre, tisztességre - mondta többek között Mádl Ferenc. - Köszönjük az olimpikonoknak, a magyar csapat minden tagjának, hogy helytálltak.
Mádl Ferenc köztársasági elnök azt mondta, hogy senkit nem tudna kiemelni az aranyérmesek közül, valamennyi olimpiai bajnok egyformán közel áll a szívéhez. - Hogy kinek szurkoltam legjobban? Ezt elárulom: a vízilabdázóknak. Sőt, azt is elismerem, hogy ugyanígy drukkoltam
közben a kézilabdás lányoknak.
A parlamenti ünnepségen - melyen jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök és Áder János, az Országgyűlés elnöke is - összesen 64 sportoló és 19 edző, sportvezető részesült kitüntetésben.
Az olimpikonok, szövetségi kapitányok, edzők, sportvezetők névsora, akiket Mádl Ferenc köztársaság elnök szombaton a Parlamentben kitüntetett:
A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (polgári tagozata) az olimpiai játékokon elért kiemelkedő, bajnoki címét megőrző eredményéért, valamint folyamatosan magas színvonalú sportolói pályafutásáért Kolonics György kenusnak.
A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (polgári tagozata) a játékokon elért kiemelkedő eredményükért
![Fotó: [origo] Barakonyi Szabolcs](images/001014agi.jpg) Elöl Kovács Ági és Kammerer Zoltán, mögöttük Kásás Tamás és dr. Kemény Dénes | - Csollány Szilveszter tornásznak,
- Horváth Gábor kajakosnak,
- Kammerer Zoltán kajakosnak,
- Kovács Ágnes úszónak,
- Nagy Tímea párbajtőrözőnek,
- Novák Ferenc kenusnak,
- Pulai Imre kenusnak,
- Storcz Botond kajakosnak,
- Vereckei Ákos kajakosnak,
- A magyar vízilabda-válogatott tagjainak: Benedek Tibornak, Biros Péternek, Fodor Rajmundnak, Kásás Tamásnak, Kiss Gergelynek, Kósz Zoltánnak, Ma:rcz Tamásnak, dr. Molnár Tamásnak, Steinmetz Barnabásnak, Szécsi Zoltának, Székely Bulcsúnak, Varga Zsoltnak, Vári Attilának,
valamint a sportolók felkészítésében végzett munkájukért
- Angyal Zoltánnak, a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitányának, vezetőedzőnek,
- Dr. Kemény Dénesnek, a magyar vízilabda-válogatott szövetségi kapitányának,
- Limperger István edzőnek,
- Ludasi Róbert edzőnek,
- Sári Nándor edzőnek,
- Szabó Attila, edzőnek,
- Udvarhelyi Gábor edzőnek,
továbbá a sportolók felkészítésében végzett munkájáért, valamint több évtizedes sportolói és edzői pályafutása elismeréseként
- Fábián Lászlóné Rozsnyói Katalin edzőnek.
A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje (polgári tagozata) a játékokon elért kiemelkedő eredményükért
- Balogh Gábor öttusázónak,
- Bárdosi Sándor birkózónak,
- Kovács Katalin kajakosnak,
- Márkus Erzsébet súlyemelőnek,
- Szabó Szilvia kajakosnak,
- Viski Erzsébet kajakosnak,
- A magyar kézilabda válogatott tagjainak: Balogh Beatrixnak, Deli Ritának, Farkas Ágnesnek, Kulcsár Anitának, Kántor Anikónak, Kökény Beatrixnak, Lőwy Dórának, Nagy Anikónak, Pádár Ildikónak, Pálinger Katalinnak, Radulovics Bojanának, Pigniczki Krisztinának, Siti Beátának, Farkas Andreának, Zsembery Tamásné Simics Juditnak,
valamint a sportolók felkészítésében végzett munkájáért
- Mocsai Lajosnak, a magyar kézilabda-válogatott szövetségi kapitányának.
A Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (polgári tagozata) a játékokon elért kiemelkedő eredményükért
- Bártfai Krisztián kajakosnak,
- Erdei Zsolt ökölvívónak,
- Igaly Diána sportlövőnek,
- Veréb Krisztián kajakosnak,
valamint a sportolók felkészítésében végzett eredményes munkájukért
- Antalovics Ferenc edzőnek,
- Balla Józsefnek, a Magyar Birkózó Szövetség szövetségi kapitányának,
továbbá a magyar olimpiai csapat sajtóattaséjaként végzett eredményes munkájáért
- Vad Dezsőnek, a Magyar Olimpiai Bizottság sajtószóvivőjének.
A Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt (polgári tagozata) a játékokon elért eredményükért
- Bátorfi Csilla asztaliteniszezőnek,
- Ferjancsik Domonkos kardozónak,
- Mincza Ildikó párbajtőrözőnek,
- Tóth Krisztina asztaliteniszezőnek,
valamint a sportolók felkészítésének segítésében végzett munkájáért
- Forgács Róbertnek, a Magyar Országos Tornaegyletek Szövetsége főtitkárának,
továbbá a vízilabda csapat felkészítésének támogatásában végzett kiemelkedő munkájáért
- Dr. Martin Györgynek, a Magyar Vízilabda Szövetség társadalmi elnökének,
a sportolók felkészítésében végzett munkájukért
- Pongrátzné Vasvári Erzsébetnek, a Magyar Sportlövők Szövetsége edzőjének,
- Ruza Józsefnek, a Magyar Úszó Szövetség főtitkárának,
a sportolók felkészítésének segítésében végzett szakszerű munkájáért
- Dr. Vura Márta pszichológusnak.
A Magyar Köztársasági Bronz Érdemkereszt (polgári tagozata) a játékokon elért eredményükért
- Gáspár Zsolt úszónak,
- Gerebics Roland sportlövőnek,
- Haller Ákos evezősnek,
- Horváth Péter úszónak,
- Likerecz Gyöngyi súlyemelőnek,
- Nemcsik Zsolt kardozónak,
- Pető Tibor evezősnek,
- Salim József tekvondósnak,
- Supola Zoltán tornásznak,
- Szabolcsi Szilvia kerékpárosnak,
- Takács Péter kardozónak,
- Zubor Attila úszónak,
valamint a sportolók felkészítésének segítésében végzett munkájáért
- Kunszt Gábornak, a Budapesti Honvéd Sportegyesület ügyvezető elnökének,
továbbá a sportolók felkészítésének segítésében végzett orvosi munkájáért
- Dr. Martos Évának, az Országos Sportegészségügyi Intézet főigazgató-helyettes főorvosának.
![Fotó: [origo] Barakonyi Szabolcs](images/001014szilas.jpg) Csollány Szilveszter oklevelét vizsgálja Horváth Gábor (balról) és Kolonics György |
Csollány Szilveszter, tornász, a gyűrű aranyérmese: - Az olimpia óta már kétszer megnéztem a gyakorlatomat, és bizony vannak benne hibák. Fantasztikus érzés volt hazajönni, el sem tudtam képzelni, hogy ekkora boldogságot, örömöt okoztam az embereknek az aranyérmemmel.
Radulovics Bojana, az ezüstérmes női kézilabda válogatott átlövője: - Annyi fantasztikus dolog történt velem az elmúlt egy év alatt: megkaptam a magyar állampolgárságot, játszhattam a válogatottban, olimpiai ezüstérmes lettem, most pedig "lovaggá ütöttek". Nagyon megható volt a parlamenti ünnepély.
Mocsai Lajos, a női kézilabda válogatott szövetségi kapitánya: - Óriási megtiszteltetésnek tartom a kitüntetést. Nem tudom, hogy kézilabdázók valaha részesültek-e hasonlóban. Nagyon boldog vagyok.
Erdei Zsolt, bronzérmes ökölvívó: - Most jártam először a Parlamentben, egy olimpiai bronzérem kellett hozzá. Mondhatom, csodálatos belső tere van, és a királyi korona is lenyűgöző. Felejthetetlen élmény marad ez a látogatás. Természetesen a kitüntetésnek is örülök.
Szabolcsi Szilvia, olimpiai ötödik kerékpáros: - Nagyon izgultam, mégsem találkozhat mindennap az ember a köztársasági elnökkel, a miniszterelnökkel és a Parlament elnökével. Sajnos, egy kicsit még beteg vagyok, fáj a torkom. Szerencsére a fogadáson remek volt az étel.
Bárdosi Sándor, olimpiai második birkózó: - Nagyon örülök a lovagkeresztnek, biztos, hogy az otthoni "elit polcon", az olimpiai ezüstérem mellett lesz a helye. Persze, az arany érdemkereszt jobb lett volna, mert az azt jelentené, hogy én nyertem Sydneyben. Nagyon élveztem az ünnepséget.
Kőbán Rita, kétszeres olimpiai bajnok, Sydneyben ezüstérmes kajakos: - Őszintén szólva kerestem a helyemet, amikor megérkeztem és nem értettem, hogy miért nincs a nevem a kitüntetettek listáján, aztán kiderült: már Atlanta után ugyanabban az elismerésben - Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje - részesültem, mint most Kolonics Gyuri, s a kitüntetési törvény előírása szerint alacsonyabb fokozatot nem kaphat senki.
Kiss László, az úszók szövetségi kapitánya, Kovács Ágnes edzője: - Én is ugyanabban a cipőben járok, mint Rita. Tudtam előre, hogy most nem kaphatok kitüntetést, csak azt sajnálom, hogy a hosszú évek óta velem dolgozó edzőtársak közül más nem részesülhetett helyettem elismerésben.
Vura Márta pszichológus: - Az egész szakma óriási elismerésének tekintem a kitüntetésemet, nagyon büszke vagyok rá. Természetesen pontos statisztikát vezetek: eddig 11 olimpiai aranyérmessel foglalkoztam.
Vad Dezső, a MOB sajtószóvivője: - A sydneyi volt a harmadik nyári olimpiám ebben a munkakörben és remélem minden akkreditált magyar újságírónak ugyanaz a véleménye, mint nekem: jól tudtunk együttműködni. Köszönet a Westelnek és a Motorolának, akik segítettek a kinti kapcsolattartásban: mindig mindenkiről mindent tudtunk. Már a jövő feladatainak megoldásán dolgozunk: biztos, hogy a MOB-nak az eddiginél is jobban kell óvni a jogtulajdonosok érdekeit és rendet kell teremteni az internetes hírszolgáltatásban is.
- Köszönetet szeretnék megfogalmazni a 23 aranyérmesnek, a 49 dobogósnak, az egész magyar csapat több mint egyharmadának, mert ennyien voltak pontszerzők Sydneyben, az olimpián - mondta az Olimpikonok Gálaestjén köszöntőjében Áder János, az Országgyűlés elnöke. Ezen az összejövetelen - a Budai Várban lévő Ludwig Múzeumban - osztották ki az arra érdemesek jól megérdemelt jutalmát.
Az Ifjúsági és Sportminisztérium által rendezett összejövetelen a házelnök külön kiemelte azt, hogy 104 esztendő alatt milyen sokat fejlődött az olimpiai mozgalom, s a magyar sportolók kitűnő eredményeiket 200 ország versengésében érték el. Külön megemlékezett azokról az ezüstérmesekről (a súlyemelő Márkus Erzsébetről, a birkózó Bárdosi Sándorról, az öttusázó Balogh Gábor és a kézilabdázónőkről), akik hajszálnyira maradtak csak le az első helyről.
Összesen 15 sportág 73 versenyzője és 273 edzője, szakvezetője érdemelte ki a korábban megállapított pénzjutalmat, nem kevesebb, mint 221,65 millió forint értékben. A jutalmazott sportolók sportágainak megoszlása a következő: 15 kézilabdázó, 13 vízilabdázó, 13 kajak-kenus, 10 vívó, 6 úszó, 3 súlyemelő, 2-2 tornász, sportlövő, asztaliteniszező és evezős, 1-1 birkózó, ökölvívó, öttusázó, kerékpáros és tekvandós.
(MTI)
|