Vágólapra másolva!
Huszti Péter lett a Nemzeti Színház Rt. új vezérigazgatója. Görgey Gábor kulturális miniszter a pályáztatás nélküli kinevezésről szóló döntését csütörtökön jelentette be. A megbízatás 5 évre szól.
Vágólapra másolva!

A nemzeti kulturális örökség minisztere elmondta: ő mint miniszter tulajdonosa a Nemzeti Színház Rt.-nek, így a gazdasági társaságokról szóló törvény alapján joga van arra, hogy kinevezze a teátrum igazgatóját, aki egyben az rt. vezérigazgatója is, és nincs kötelezve pályázat kiírására. "Huszti Péter az a személy, akinek van életműve, akit a közönség mint sztárt nagyra becsül, van rendezői és főiskolai rektori múltja, és a szakmai körök is elfogadják" - tette hozzá a miniszter. Az új igazgató megbízatása 5 évre szól.

A pályáztatás nélküli döntés meglepetést okozott, mivel korábban Lendvai Ildikó, az MSZP alelnöke ígéretet tett arra, hogy a színház vezetőjét pályázat útján fogják kijelölni.

Miután Schwajda György megbízatása a holnapi napon lejár, az új miniszternek mindenképp ki kellett neveznie egy új vezetőt, az előzetes nyilatkozatok szerint azonban egyelőre csak megbízott igazgatót választottak volna. Ekkor már felmerült Huszti Péter neve, azonban nem a megbízott igazgatói poszt várományosaként. A Magyar Hírlap értesülései szerint Huszti megbízott vezetőként nem vállalta volna a megbízatást.

Az NKÖM kabinetfőnöke, Kazal János az [origo]-nak megerősítette, hogy Görgey eredetileg csak megbízott vezetőt kívánt kijelölni a színház élére, ám "a jogi helyzet ezt nem tette lehetővé". Kazal szerint Huszti kinevezésével szakmai döntés született, amelyet a szakma egyes képviselőivel történt előzetes egyeztetés után hozott meg a kulturális miniszter.

A Jászai Mari- és Kossuth-díjas érdemes művész, a Film- és Színművészeti Főiskola korábbi rektora, Huszti Péter rendezte Görgey Komámasszony, hol a stukker? című darabját, melyet korábban a Játékszínben, majd a Madách Kamarában mutattak be. Felesége, Piros Ildikó jelenleg a Mikszáth különös házasságai című Görgey-darabban játszik a Madách Színházban.

Korábban: