Tarlós: A Sziget így nem mehet tovább

Vágólapra másolva!
Elismerve a Sziget fesztivál szakmai és zenei sikerét, Tarlós István  óbudai polgármester felhívja a Fővárosi Önkormányzat figyelmét, hogy az első nap tapasztalatai után látható, hogy a rendezvény kinőtte helyszínét, a kerületben található Hajógyári-szigetet.
Vágólapra másolva!

A főváros III. kerületének polgármestere ezt szerdán tudatta az MTI-vel. Elmondta: a sziget megközelíthetősége, közlekedési és közmű-infrastruktúrája lassan veszélyezteti a szociális, közbiztonsági és belső organizációs körülményeket.

A polgármester szerint mind a környékbeli lakosság, mind pedig a szigeten szórakozók érdekében ezekre a fizikai határokra fel kell hívnia a tulajdonos Fővárosi Önkormányzat figyelmét. Hangsúlyozta: észrevétele a szervezők "kultúr-szakmai" tevékenységét nem érinti.

Tarlós István kifogásolta azt is, hogy a Fővárosi Önkormányzat nem várt egy hetet az Árpád-hídra vezető felüljáró felújítás miatti lezárásával, amely a közlekedési szervezetlenséget a környéken tovább növeli.