Októbertől játszanak a Nemzetiben

Vágólapra másolva!
A vezérigazgatói posztra kiírt pályázat október elején jár le. A legesélyesebbnek a szakértők Jordán Tamást tartják.
Vágólapra másolva!

Egy hónap alatt hatan vitték el a Nemzeti Színház vezérigazgatói posztjára kiírt pályázat dokumentációját. Szakmai körökben a pályázat esélyeseként emlegetik Jordán Tamást, a Merlin Színház igazgatóját. Pályázik a posztra Schilling Árpád, a jelenleg állandó játszóhely nélkül működő Krétakör Színház igazgatója. Márta István, az Új Színház igazgatója kérdésünkre elmondta - még nem döntötte el, próbálkozik-e.

A kulturális tárcától a Magyar Hírlap úgy értesült, hogy még nem állították össze a pályázatot elbíráló bizottság névsorát. Ezt a pályázók körének ismeretében teszik majd meg. A beadási határidő október elseje.

Októbertől játsszák a meglévő repertoárdarabokat a Nemzetiben. Eredetileg a Lear királyban szereplő Hernádi Judit megállapodott a Nemzeti vezetésével, hogy A pesti szín című darabban lép fel vendégként. A Magyar Hírlap értesülését a művésznő is megerősítette. A meghiúsult Lear király szereplői közül továbbra is tárgyalnak Törőcsik Marival, Nagy-Kálózy Eszterrel és Ráckevei Annával.

Továbbra sincs meg a harmadik tagja a teátrum tervek szerint szeptembertől tevékenykedő színházművészeti tanácsának. Mint ismert, eddig Taub János és Vidnyánszky Attila rendezők vállaltak szerepet a testületben. A színház jegypénztára szeptember 9-én nyit.