Tömegakt a New York-i főpályaudvaron

Vágólapra másolva!
Négyszázötven meztelen nő volt vasárnap a főszereplője Spencer Tunick legújabb "emberi installációjának", amelynek színhelyéül ezúttal a New York-i főpályaudvart választotta.
Vágólapra másolva!
Forrás: EPA
Forrás: EPA

A művész, aki a világ több nagyvárosában készített már tömeges aktfotókat, nehezen kapott új ötletéhez engedélyt New Yorkban, ahol korábban már többször letartóztatták pornográfia címén.

A meztelen hölgyeket, akik "élő szoborként" utcákat, épületeket, térképeket jelenítettek meg, Tunick először a New York-i közkönyvtárba, illetve természettudomány-történeti múzeumba akarta vinni, de kérését mindkét helyen elutasították.

1996 januárjában Tunick két pucér modelljét vették őrizetbe, miután egy hókupac tetején, egy fagylaltreklám alatt pózoltak. Két évvel korábban szilveszterkor Tunickot és egyik modelljét állították elő, miután a lány a Rockefeller Centerben egy nagy karácsonyfadísz tetején pompázott a maga természetes szépségében.

"Korábban a New York-i kormányzat a testet bűnnek,vagy pornográfiának tekintette - mondta Tunick - ,remélem, a mostani méltányolja a test esendőségét." A New York-i installáció része a művész Meztelen világ című sorozatának, amellyel bejárja a földet, és reményei szerint több mint 35 ezer embert vesz rá, hogy csupaszon álljanak modellt neki.