Schwarzenegger miatt kidobták a többi vásárlót

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A Terminator-filmek főhősét alakító Arnold Schwarzenegger nyugodt körülmények között szeretett volna Valentin napi ajándékot vásárolni feleségének, Maria Shrivernek.

Az 55 éves akcióhős épp a floridai Orlandóban tartózkodott, amikor megkérte egyik asszisztensét, hívja fel a Giorgio's Of Palm Beach elnevezésű üzletet, és közölje velük, hogy magányosan szeretne náluk vásárolni.

Twin Peaks-játék: nyerjen DVD-t!/szorakozas/20030127twin.html

Az áruház egyik alkalmazottja, aki szerint a vevőket egy adott pillanatban egyszerűen kitessékelték az üzletből, így mesélte el a történteket a US Weekly magazinnak adott nyilatkozatában: "Körülbelül félórára zártunk be. Arnold megjelent a testőreivel, de mi is kiállítottuk saját biztonsági embereinket a bejárat elé, és addig senki sem jöhetett be, míg ő Valentin napi ajándékot vásárolt a feleségének."