A Sámán Színház Cirkusza

Vágólapra másolva!
Karinthy Frigyes Cirkusz című novellája alapján, Parallelepipedon címmel tartja új táncszínházi bemutatóját november 27-én a Millenáris Teátrumban a Sámán Színház.
Vágólapra másolva!

"Volt egy ember, akinek volt egy ábrándja - a cirkusz, volt egy produkciója - amit csak ő tudott és volt egy álma. Egy álom arról a vágyról, hogy megmutathassa mit tud. Álom arról, hogyan kívánkozik gyerekkorától elkápráztatni a közönséget. Arról, milyen akadályok, küzdelmek, megaláztatások, poklok állják útját a porondig, annak ellenére, hogy övé a nagy attrakció. Ez az ő álma arról, hogy a tudáson kívül hogyan nyerheti el magát a lehetőséget. Előadásunk ennek az álomnak az elbeszélése. Középpontjában hősünk vágyainak színtere, a cirkusz áll. Mint az álmok általában, téren, időn és formális logikán át szabadon közlekedve mesél, sőt árulkodik legbensőbb érzésekről, gondolatokról. Talán olykor még saját álmainkra is ráismerhetünk. Víziói néha félelmetesek, néha groteszkek, néha egyenesen mulatságosak. A felhőtlen, boldog vég mégsem garantált..." - áll az előadás ajánlójában.

A Parallelepipedon rendezője és koreográfusa, Magyar Éva a színjátszás, tánc, zene és látványművészet eszközeit felhasználva formálta meg a művészetről és közönségről szóló sajátos, költői látomást. A főszerepet Margitai Ági színművésznő alakítja. Rajta kívül hét mozgásszínész lép színre, a darab zenéjét - amelyet Monori András szerzett - három vonós szólaltatja meg.

A Sámán Színház - amely névválasztásával azt a hitet jelzi, hogy a mai színházművészetben ősi rítuselemekkel, zenével, tánccal és képekkel gondolkodásra késztető, sőt gyógyító kifejezési forma teremthető - 1994 óta működik. A társulat az utóbbi hét évben negyven helyen lépett fel, Magyarországon kívül egyebek között Londonban, Berlinben, Prágában, Bécsben, illetve New Yorkban és Los Angelesben vendégszerepeltek.

A színház alapítása óta bemutatott tíz különböző előadás és három koprodukciós munka közül különösen nagy sikert aratott az idén májusban bemutatott Szarvasok háza, amely december 8-án is látható az Artus Stúdióban. A társulat tizennégy díjat nyert fellépéseivel, a többi között a rangos edinburghi fesztivál Herald Angel díját.