Vágólapra másolva!
Tiger győzelmével ért véget Magyarország első tíz hétig tartó, napi rendszerességgel jelentkező élő szappanoperája, azaz reality show-ja. Az ötmillió forintos fődíjnál azonban nagyobb nyeremény a népszerűség, amelyre a túlnyomórészt vidékről érkező fiatalok a Viasat3 csatornán keresztüli televíziós szerepléssel szert tettek.
Vágólapra másolva!

Tiger autogramot oszt

Az utolsó adásra a külföldön tartózkodó Tommy kivételével a Bár minden versenyzője eljött, az élő műsor után mindannyiukat levezették az épület pincéjébe, ahol az összes kamera által közvetített képet látni lehetett, ami a tévéképernyőktől elzártan élő játékosok számára igazi meglepetés volt. Itt is Tiger találta fel magát a leghamarabb: egyből kézbe vette a kamerákat irányító joysticket. Zoli a műsorban előzőleg elmondta, hogy nagyon sok olyan hely volt a lakásban és a caféban, ahol kameráktól zavartalanul tudtak kommunikálni egymással, de a pontos helyeket nem akarta megjelölni.

A közvetítésre Tiger a divattervező Kengurutól kapott leopárdmintás műanyag öltönyt vette fel, Tibi skótkockás nadrágban és Tiger pólójában ült a vesztes székbe. A többi versenyző közül Zsanzi viselte a legérdekesebb ruhát: fekete horgolt kétrészesének mellrészébe a bár logója volt hímezve, a törékeny Laura hajkölteményének elkészítése is több órát vehetett igénybe. Az autogramosztásban a Fashion bejáratához kiálló Zsanzi is jeleskedett, pedig a játék folyamán őt kiáltották ki a legellenszenvesebb résztvevőnek.

Tiger párducmintában

Tiger a nyereménnyel

Tiger széles mosollyal válaszolt a képernyős jövőjét firtató kérdésre: "egyáltalán nem tudom, hogy mi lesz" - mondta. Számára a legrosszabb az volt, hogy tíz héten keresztül 3-4 órákat aludtak éjszakánként, a ritka evés, a cigaretta és az alkohol pedig biztosan megviselte szervezetét. "Egy gyomorfekélyt tutira összeszedtem" - összegezte a Bárban gyűjtött élményeit. Tiger életmódját egyébként a Bárba nemrég ellátogató Ganxsta Zolee is elismerő szavakkal illette: "Te tudsz élni, öreg!"

Tibi, Tiger és Novák Péter fotó:Bár

Az országosan 45%-os lefedettségű, átlagosan 2%-os nézettségű kábelen fogható Viasat3 olyan ismertséget hozott a játékosoknak, hogy a vetélkedő vége felé közismert emberek, például a Pa-Dö-Dő-ből Lang Györgyi, is szívesen tartózkodtak a közelükben. Valamint Novák Péter számára is elgondolkodtató pillanat lehetett, amikor az ő hátán írt alá a huszonnégy éves szegedi mixer, Tibi egy lányrajongónak szánt képeslapot.