Mindent vitt a Barátok közt és Vágó - nézettségi adatok

Vágólapra másolva!
Az őszi tévés szezon második hetét a Barátok közt és a sikeres nyári adások után folytatódó Legyen ön is millimos! uralta. A tv2 új programjai közül A nagy Ő jól debütált, az All You Need Is Love pedig közepes eredményt ért el, az RTL Klub műsorait, amelyek között még nem szerepel a Survivor és a Barátok közt stábjának új heti sorozata, azonban a tv2 egyik romantikus műsora sem tudta legyőzni.
Vágólapra másolva!

Nem hozott lényeges fordulatot a nézettségi versenyben a tv2 húzóműsorai közül, A nagy Ő és az All You Need Is Love, amelyek a szeptember 8. és 14. közötti héten nem tudták visszaszorítani az RTL Klub legnépszerűbb programjait. A Barátok közt című napi sorozat korábban jellemző egyeduralmát csak a keresekdelmi adó másik műsora, a szintén hétköznaponként sugárzott Legyen ön is milliomos! tudta kikezdeni. A nagy Ő ugyan magas nézettséget ért el, de 1 millió 600 ezres eredményével nem tudot bejutni a legnépszerűbb műsorok huszas listájának élbolyába. A Noszály Sándor főszereplésével készült párkeresőshow népszerűsége később sem nőtt, a második adást 300 ezerrel kevesebben nézték, mint a premiert. Az All You Need Is Love 1 millió 270 ezres nézettsége szintén viszonylag jó eredmény, de Vágó Milliomos-játékát és magyar szappanoperát nem tudta befogni. Az MTV legsikeresebb produkciója Lagzi Lalcsi műsora, a 35. helyen végzett vasárnapi Szuperbuli volt 1 millió 350 ezer nézővel.

Barátok közt - linkek a Katalógusbanhttp://vizsla.origo.hu/katalogus/media,_hirkozles/musorszoras/radio-_es_televizio_musorok/sorozatok/Baratok_kozt/

A kora estékkel szemben délutánonként a tv2 műsora volt a legnépszerűbb. A tavasz óta egyre népszerűbb Betty, a csúnya lány című kolumbiai szappanopera 1 300 ezres átlagnézettségével magasan kiemelkedett a mezőnyből, amelyben a Móniká-val ( 1 milliós átlagnézettség) kellett versenyeznie. Az RTL Klub csak részsikert tudott elérni délután, az egy órával korábbi műsorsávban a Balázs-Jakupcsek párharcból előbbi került ki győztesen. Balázst 760, Jakupcseket 630 ezren választották átlagban.

Az MTV-nek a reggel maradt. A teljes lakosság körében a napkezdő műsorok közül a Napkelte volt a legnépszerűbb, ezt követte az RTL Klub Reggeli-je, harmadik helyen pedig a tv2-s Lazac végzett.


NoA műsor címeCsatornaDátumNézettség(AMR)Közönségarány(SHR%)
1.Legyen ön is milliomos! (vetélkedő)RTL Klub09.11. csütörtök2 302 75149,6
2.Barátok közt (magy. filmsor.)RTL Klub09.11. csütörtök2 213 55344,6
3.Legyen ön is milliomos! (vetélkedő)RTL Klub09.10. szerda2 145 74845,8
4.Legyen ön is milliomos! (vetélkedő)RTL Klub09.12. péntek2 076 70844,3
5.Barátok közt (magy. filmsor.)RTL Klub09.12. péntek2 011 45740,9
6.Barátok közt (magy. filmsor.)RTL Klub09.10. szerda1 976 32239,4
7.Legyen ön is milliomos! (vetélkedő)RTL Klub

09.08. hétfő

1 788 27040,1
8.Legyen ön is milliomos! (vetélkedő)RTL Klub09.09. kedd

1 773 115

38,7
9.Barátok közt (magy. filmsor.)RTL Klub09.08. hétfő1 771 86836
10. Barátok közt (magy. filmsor.)RTL Klub09.09. kedd1 718 46534,3
11. Kettőn áll a vásár (am. vígjáték)tv209.13. szombat

1 681 205

36,2
12. Napló (heti magazin)tv209.14. vasárnap 1 674 11541
13. Esti Showder Fábry SándorralRTL Klub09.11. csütörtök1 670 49143,4
14. A nagy KRESZ-vizsga (tesztműsor)RTL Klub09.13.. szombat1 633 29937,6
15. Harmadik műszak (am. filmsor.)RTL Klub09.09. kedd

1 618 715

37,1
16. A nagy Ő (párkeresőshow)tv209.09. kedd1 607 98733,5
17. Tények (híradó)tv209.11. csütörtök1 607 87243,7
18. Tények (híradó)tv209.12. péntek1 548 21141,6
19. Men in black (am. akcióvígjáték)tv209.14. vasárnap1 519 93031,2
20. Aktív (magazinműsor)tv209.12. péntek1 515 77536