Kamera Hungária Koltaival

Vágólapra másolva!
A magyar televíziózás legnagyobb szemléje, a Kamera Hungária nevezési felhívására minden eddiginél több alkotással neveztek a tévések.
Vágólapra másolva!

Az összesen 359 produkcióból tévés szakemberekből álló előzsűri választotta ki a döntőbe jutottakat, amelyeket a november 27-29. közötti Kamera Hungária Televíziós Műsorfesztiválon rangsorol a szakma és közönség. A 86 döntős alkotást két, új összetételű zsűri bírálja el, amely 13 kategóriában ítél oda szemledíjat, és kiadnak 3 alkotói elismerést is.

A tizenhárom kategórián belül három speciális területen, a „főcím, szignál”, a ”kísérlet, újítás” és az „eredeti szinopszis” tárgykörben is indulhattak alkotások. A fesztiválon az országos csatornák mellett képviseltetik magukat a versenyben a helyi televíziók is, és a határon túlról is érkeznek magyar nyelvű pályaművek.

A versenyzsűri elnöke Koltai Róbert, tagjai Enyedi Ildikó, Horváth Zoltán, Kepets András, Lugossy László, Molnár György, Prukner Pál, Simó György, Wéber János.

A szervezők több millió szavazólapot helyeztek el különböző újságokban, melynek alapján a nézők is voksolhatnak kedvenc televíziós személyiségükre és műsoraikra. Véleményük alapján kerül kiadásra a két közönségdíj a legkedveltebb televíziós személyiségnek és a műsor alkotóinak. A fesztivál során a döntőbe jutott alkotások vetítései mellett a nézők személyesen is találkozhatnak kedvelt televíziós szereplőikkel a közönségtalálkozókon.

A negyedik alkalommal meghirdetett fesztivált 2003-ban is Szegeden rendezik, a Díjátadó Gálát pedig a Budapesti Operettszínházban.