Visszataszító vőlegénnyel hódít a Fox

Vágólapra másolva!
Becsapássorozatból áll a Fox televízió legújabb realityje, amelyben keverednek a spontán és a megírt jelenetek. Az esküvői előkészületekből viccet űző műsor első következményei közé tartozik, hogy a női főszereplőt elbocsátották állásából.
Vágólapra másolva!

A legvisszataszítóbb vőlegényként reklámozza a Fox tévé azt férfit, aki egy volt tanárnővel együtt a csatorna új valóságshow-jának központi alakja.

A My Big Fat Obnoxious Fiance (Bazi ellenszenves vőlegény) című produkcióban Steve-ként bemutatott személy és álmenyasszonya egy rendhagyó színjáték főszereplői. A vőlegény valójában hivatásos színész, akinek az a feladata, hogy ellenszenves férjjelöltet játsszon, a Randi Coy nevű huszonéves arizonai tanárnő pedig vállalta, hogy elhiteti családjával, számára Steve az igazi.

A hatrészes reality, amelynek január 19-én volt a premierje, bemutatja, hogyan reagál az ara - előzményekről mit sem tudó - családja az állítólagos vőlegényre. További csavar a produkcióban, hogy az áljegyesek esküvői előkészületeit követő program felvételeinek végéig Randi Coy azt hitte, Steve - csakúgy, mint ő - a valóságshow civil résztvevője, és hozzá hasonlóan becsapja rokonait.

A többszörös átverésen alapuló műsor első epizódja nagy sikert aratott az Egyesült Államokban, közel húszmillióan választották a Fox hétfői esti show-ját. A magas nézettség mellett azonban a bazi ellenszenves vőlegényről szóló program hozadéka az is, hogy Randi Coynak fel kellett adnia korábbi állását a XXIII. János pápáról elnevezett phoenixi katolikus iskolában.

A "nem épp sármos hercegként" is emlegetett vőlegény párja - egyházi munkáltatói szerint - tévés munkája óta nem tud megfelelő figyelmet fordítani iskolai feladataira. "Nem szolgálhatsz egyszerre két urat, és mint kezdő tanár neki mindennap ott kell lennie a munkahelyén. Nehéz volt meghoznunk ezt a döntést. Minden jót kívánunk neki" - nyilatkozta Mary Jo West, a phoenixi egyházkerület szóvivője a valóságshow-ban szereplő Randi Coy elbocsátásáról.

A képernyősztárrá lett pedagógus ennek ellenére reménykedik, hogy egyszer visszatérhet az oktatási intézménybe, de azt is elmondta, egyelőre fontosabb-nak tartja tévés feladatait. "Fiatal vagyok, mindezt a tapasztalatszerzésért teszem, meglátjuk, mit hoz a jövő" - indokolta választását az álara, aki csak abban az esetben kaphatja meg a műsor több millió dolláros főnyereményét, ha szülei a hatodik rész végéig megkedvelik ellenszenvesen viselkedő vőlegényét.