Tévében bukott le egy náci

Vágólapra másolva!
Részletesen beszámolt II. világháborús cselekedeteiről a BBC-nek egy volt SS-tag, aki részt vett a szovjet zsidók elpusztításában. A tévés beszélgetés után a német férfi múltjának pontos felderítésére hivatalos vizsgálat indult, ami az egyik utolsó nácivadász akció lehet.
Vágólapra másolva!

Háborús bűntettek gyanúja miatt Németországban ügyészi eljárás kezdődött egy 83 éves volt SS-tag ellen, aki korábban a brit közszolgálati televízióban emlékezett a nemzeti szocializmus időszakára. Hans Friedrich a BBC 2005 elején indult dokumentumsorozatában elmondta, hogy a II. világháborúban osztaga milyen akciókban vett részt, így arról is beszámolt, hogyan végeztek a megszállt szovjet területeken elfogott zsidókkal.

Az idős férfi az Auschwitz - A nácik és a végső megoldás című BBC-s műsorban beismerte, hogy személyesen is részt vett a zsidók elleni népirtásban. "Hogy el tudják képzelni: hosszú árok mentén álltak sorban az emberek arccal a gödör felé, mögöttük katonák. Mi voltunk a katonák, és lőni kezdtük őket, aztán bedőltek az árokba."

A német interjúalany vallomását január 11-én sugározták, majd néhány héttel később a lakóhelye szerint illetékes göttingeni ügyészség bejelentette, mivel az ehhez hasonló bűncselekmények nem évülnek el, vizsgálatot indít Friedrich ellen. Kurt Schrimm ügyész elmondta, hogy a vizsgálat során szorosan együttműködnek a náci háborús bűnösöket üldöző ludwigsbergi hivatallal, amely már szintén foglalkozott az üggyel. A hatóságok azt is közölték, Hans Friedrichhel szemben korábban nem merült fel hasonló gyanú, és egyáltalán nem volt információjuk arról, hogy köze lehet a nácik bűncselekményeihez.

Jogászok szerint a BBC-ből megismert SS-tag ügyében indított vizsgálat, az idő múlása miatt, ez egyik utolsó eljárás lehet, amely még élő náci ellen folyik.