Hajós András meghökkent és provokál

Vágólapra másolva!
Benne leszek a tévében címmel indít új műsort az RTL Klub. Hajós András szívesen bólintott a felkérésre, szerinte igen szórakoztató, provokatív lesz az új típusú Ki Mit Tud, így bízik a produkció sikerében. Az exhibicionista figurákat (is) felvonultató műsor március 4-én indul, péntek esténként vetíti a csatorna.
Vágólapra másolva!

"Ez egy teljesen új műsor lesz, nem is tudnám máshoz hasonlítani. Hajós András műsorvezető mellett lesz egy zsűri is, nekik két feladatuk lesz. Egyrészt ők döntik el, hogy menyi ideig mehet a produkció, másrészt véleményt is kell mondaniuk a látottakról" - újságolta Kolosi Péter programigazgató a műsor sajtótájékoztatóján.

A bolondos figurákat is bemutató, szórakoztató műsor kapcsán Kolosi az [origo]-nak elmondta, hogy a csatorna türelmes lesz a heti műsorral, de idővel azt várja tőle, hogy műsorsávjában megnyerje a nézettségi versenyt, körülbelül 35 százalékos nézettségi aránnyal.

Hajós András a TV2-es Magánszám után a Viasaton tűnt fel, de onnan is távozott, harminc adás után. Ekkor került az RTL Klubhoz: itt előbb a Heti hetes csapatába ült be, majd eljött az idő, és saját műsort vezethet. Hajós fanyar öniróniával, amúgy "emilrulezesen" előadott lágy gitárkíséret mellett egy dalt arról, hogy bárki hülyét csinálhat magából a tévében: "Rá kellett jönnöm, hogy nem értek semmihez / Ugye az ember ilyenkor kínjában tévézni kezd" - dalolta. Megkérdeztük tőle, hogy mit vár a műsortól.

Eddigi műsoraidban egyedül vitted a show-t, itt viszont műsorvezető vagy. Van elég tér, hogy kiéld magad?
- Ez igazából egy cirkusz, aminek a porondmestere vagyok. Műsorvezető, moderátor vagyok, de csak az idő tíz-tizenöt százaléka szól rólam, amúgy ott vannak a szereplők és a zsűri. Szeretem az ilyen kihívásokat. Én nem nagyon szoktam készülni előre, nem írok fel poénokat.

Milyen előadások lesznek?
- Ha őrjöngős-vetkőzős a színpadra lépő személy, akkor olyan lesz - de persze akad versmondós, szelídebb rész is. Mi szerkesztjük az adást, így engem már nem érnek nagy meglepetések. A legtöbb produkciót már láttam előzetesen, de engem is meglep, hogy jobban rákészülve, beöltözve, mennyire más az előadás. Kedvencet viszont nem szeretnék kiemelni: nem lehetek részrehajló, de nem is lenne igazságos, mivel nem láttam az összes próbálkozót. Hogy kivel szimpatizálok, az úgyis lejön majd a műsorból. Ami nagyon érdekes, hogy sokakban elszabadul a belső pokol, mikor látják, hogy itt tényleg bármit lehet.

Hány rész készült el?
- Eddig egy van meg, a következőt a héten vesszük fel.

Két hónapja még úgy volt, hogy élőben megy majd a műsor.
- Volt ilyen elképzelés, de igazából nem lenne könnyű. Tudni kell, hogy itt a zsűri dönt arról, hogy egy produkció meddig mehet. Fél perc, kettő? Így pedig nehéz a műsor időtartamát belőni.