Győzike győző lett, és aláírja a folytatást

Vágólapra másolva!
Az elmúlt hetek nézettségi adatait vizsgálva nem különösösebben meglepő, hogy az RTL Klub újabb szerződést ajánlott egyik "centerének", a Romantic frontemberének. A gazdag és szerfelett hangos roma családot bemutató sorozat 44,9 százalékos közönségarányt ért el múlt héten, 2,13 millió nézőt ültetett a képernyő elé. Friss információink szerint az immár valódi, hazai médiasztárrá lett Győzike tegnap bement az RTL Klub székházába, megkapta az újabb szerződést, és várhatóan ma ír alá. Nézettségben szépen ment még a Napló, a Bk, a Legyen ön is milliomos!, a Tények és a Megasztár. Nagyon feljött a TV2: a teljes lakosság 27,7 százaléka választotta, miközben az RTL Klub 28,5 százalékkal vezet.
Vágólapra másolva!

Győzike mellett igen intenzív a munka - tudtuk meg az RTL Klub illetékeseitől. Ez látszik a képernyőn is, legalábbis az ABGB Hungary által mért eredmények kiválóak: a múlt hétfői adást az épp tévéző teljes lakosság fele nézte (erős adat: a másik ötven százalék maradt a többi negyven-ötven adóra), ugyanakkor a kereskedelmileg fontos, 18-49-es korcsoportnál még magasabb volt az arány: 52,1 százalékot (és 1,08 millió fiatalabb nézőt) ért a műsor, ami igencsak ritka.

Mint az [origo] megtudta, a vártnál is jobb eredményt elért Győző tegnap megkapta az újabb szerződést, és a jelek szerint ma délután tér vissza, hogy aláírja a folytatást. Elvileg igent mondott, Bea asszony is rábólintott a tervezetre, az RTL Klub sem hagyná abba a sikeres sorozatot. Az első tizenkét részt így egy újabb, kilenc epizódból álló etap követné. Hogy mennyit kap Győzike egy részért, vagy hogy a rövidebb folytatás lényegesen drágább-e, mint az első menet, arról nem kaptunk információt.

Rendületlenül jól szerepel a bő kétmilliós nézőtáborral rendelkező Barátok közt, ami érthető, hiszen ezúttal nem Géza rabolt vagy lopott, hanem őt rabolták ki, Miki és Nóra pedig megint összekaptak valamin, azaz van esemény bőven. A Bk mindig hozza a 39-41 százalék közti közönségarányt, de a Legyen ön is milliomos! sem maradt le nagyon, a bő fél órával korábban kezdődő kvíz is magabiztosan tartja magát az élbolyban, átlagosan 1,8 millió nézővel, 38-39 százalékos közönségaránnyal.

Csütörtökön az Esti showder nagyjából ugyanakkor ment az RTL Klubon, mint a Csaó, Darwin a TV2-n: előbbi 1,54 millió nézőt kötött le, utóbbira 1,14 millióan figyeltek huzamosabban, azaz Fábry Sándor legyűrte Bochkor Gábort, annak ellenére, hogy utóbbi több mutatós hölgyet is felvonultatott műsorában. A 18 és 49 éves kor közöttiek esetében is hasonló volt az arány, itt 39,3 százalék (735 ezer néző) választotta Fábryt, szemben a vetélkedő által "hozott" 29,9 százalékkal, azaz 551 ezer nézővel. A Heti hetes-t, melyről hosszabb beszámolónk, helyszíni riportunk készült, 1,16 millióan követték figyelemmel szombat este, ez valamivel jobb közönségarányt (30,5 százalék) ért el, mint a péntek este vetített Benne leszek a tévében (29,3 százalék, 1,36 millió néző), amiben továbbra is igen gyenge a zsűri, de Hajós még legalább egy élvezhető elem.

TV2
Kovács Timi ugyan már kiesett, de a turnéra még elmegy

A TV2 ezúttal az elmúlt hetekben negatív tendenciát mutató, ám múlt vasárnapra megerősödött Napló-val (2,11 millió néző), a vasárnap esti Tények-kel (1,95 millióan figyelték) és a Megasztár-ral ért el kiemelkedő eredményeket. Utóbbi zenei tehetségkutató során 1,88 millióan nézték és hallgatták a fiatalok előadásait. Mint ismeretes, Boogie harmadszor került a zsűri elé, döntésre várva: ezúttal nem volt kegyelem, távoznia kellett a sorozatból. Mivel korábban Bartók Eszterrel hasonló történt - ő is két alkalommal még megúszta, de harmadikra nem volt mentőöv -, ez rossz ómen lehet Tóth Gabinak, akit már kétszer visszahoztak Bakácsék.

A legnézettebb film múlt héten egy James Bond-darab volt, a Halj meg máskor, a sármos titkos ügynök hihetetlen kalandjait 1,57 millióan követték figyelemmel. Az MTV a Mágnás Miska című játékfilmmel vetette magát észre a legnézettebb műsorok közt, ez 1,43 millió embert ültetett a képernyő elé.

Érdekes megvizsgálni a tévézők preferenciáját akkor, mikor ugyanazt a műsort közvetítik a nagy, országos tévécsatornák - persze ilyen alkalom igen ritkán adódik. A teljes lakosságot és a 18-49-es korcsoportot szemlélve az RTL Klub bizonyult legerősebbnek pénteken, II. János Pál gyászszertartása során. Az éppen tévé előtt ülő összlakosság 29,4 százaléka az RTL-en nézte az eseményt (508 ezer néző), 28,6 százalék választotta a közszolgálati adót, ugyanakkor 19,2 százaléka az épp tévézőknek a TV2-t favorizálta.

Ennél érdekesebb adat, hogy a 18-49-es, reklámozók számára fontos korcsoportban az RTL Klubot annyian figyelték, mint a másik két nagy adót együtt: előbbi 34,1 százalékot ért el reggel tíz és délután egy óra között (ez 213 ezer "fiatal" tévézőt jelent), miközben a TV2 20,4 százalékot, az MTV 15,1 százalékot ért el az AGB Hungary adatai szerint.