Eddigi legjobb eredményét érte el a Viasat 3

Vágólapra másolva!
Április 12-én a negyedik legnépszerűbb magyar tévécsatorna, a Viasat 3 fennállásának legkiemelkedőbb nézettségét érte el.
Vágólapra másolva!

A napi nézettség április 12-én elérte a 10,2 százalékos kereskedelmi közönségarányt a 18-49 éves tévénézők körében. A rekordnézettséghez jelentősen hozzájárult az UEFA Bajnokok Ligája két mérkőzése is: az élő közvetítés 12 százalékos közönségarányt ért el, míg a felvételről sugárzott meccs 16,3 százalékot, a fent említett célcsoportban.

Este fél kilenc és éjjel fél egy között a kábeltelevízióval rendelkező háztartásokban a Viasat 3 20,5 százalékos teljesítményével maga mögé utasította a TV2-t (16,5) és az M1-et (6,1) is, a hirdetőknek legfontosabb 18-49 éves korcsoportban.