Megasztár: hárman hatot akarnak

Vágólapra másolva!
Szorgalmasan készülnek a produkció dobogósai, közeleg a szombat. Hat dalt kell megtanulniuk, természetesen koreográfiával. Aki nem bírja ki a show-ig, tekintse meg három videónkat, amit a keddi bulin rögzítettünk!
Vágólapra másolva!

Magabiztosan tartja első pozícióját a MAHASZ-listán a Megasztár 2005 című válogatás-cédé, amely immár kilenc hete szerepel a legjobbak közt. Nem csak ez a korong bukkan fel a legnépszerűbb zenei anyagok közt, ugyanis feltűnik még a tizedik helyen Gáspár Laci Hagyd meg nekem a dalt című (immár platina)albuma, és Oláh Ibolya Egy sima, egy fordított című nagylemeze is ott van a legjobb húszban. A negyvenes listáról már lecsúszott Tóth Vera és Szabó Leslie nagylemeze, de megjelenésük után ezek is jó eladási számot értek el.

A rajongók megnyugodhatnak akkor is, ha már unásig ismerik a 19 dalt tartalmazó albumot, ugyanis a jövő szombati döntő után várhatóan hamarosan megjelenik egy új válogatáslemez, a győztesnek beígért, garantált korong mellett.

Aki nem szerezte be idejében jegyét a döntőre, annak igencsak össze kell szednie magát, fel kell hívni a befolyásos barátokat vagy megkeresni a jegyüzéreket, ugyanis nem kapni már bilétát a nagy fináléra. Mint az [origo] megtudta a produkció sajtósaitól, a show alkalmával nem tűnnek fel az első sorozat énekesei, csak a most futó széria kedvenceivel találkozhatnak a nézők.

Tóth Gabiék kissé leterheltek manapság, ugyanis fejenként hat dalt kell megtanulniuk szombatra, ekkor dől el, hogy a dobogósok közül melyik két előadó jut be a nagydöntőbe. Két nap múlva Elvis-, Stevie Wonder- és Whitney Houston-dalokkal rukkolnak elő a fiatalok, fejenként hármat kellett választaniuk - miközben további hármat közösen adnak elő. Ezekre még várni kell két napot, de addig is: tekintse meg a keddi bulin rögzített videóinkat!