Megduplázta bevételét a Viasat 3

Vágólapra másolva!
Nyilvánosságra hozta első negyedéves eredményét a svéd Modern Times Group (MTG), a VIASAT3 tulajdonosa.
Vágólapra másolva!

A csatorna nettó árbevétele a tavalyi év hasonló időszakához képest csaknem duplájára, 14,6 millió svéd koronára (kb. 398 millió forint) nőtt. Az üzemi eredmény jelentősen javult, miután a műsorkínálat fejlesztésére irányuló befektetések által generált üzemi veszteség 4 millió svéd koronával (kb. 109 millió forinttal) csökkent 2004 első negyedévéhez képest. Mindemellett a VIASAT3 kereskedelmi közönségaránya az első negyedévben 4,9%-ra emelkedett a hirdetők számára legfontosabb, 18-49 éves célcsoport körében.

A VIASAT3 adása kizárólag kábelen, valamint UPC Directen és AM Mikrón keresztül fogható, és több mint 1,7 millió háztartásba jut el. A bevételek növekedéséhez hozzájárult, hogy februártól kezdődően a kábelszolgáltatók elosztási díjat fizetnek a társaságnak, miután az felbontotta az ORTT-vel a földi frekvenciára szóló szerződését, és az adót műholdas körzeti műsorszolgáltatóként vették nyilvántartásba.

"A nézettség növekedése és az emelkedő bevételek mind azt bizonyítják, hogy a VIASAT3-nak komoly létjogosultsága van a hazai piacon. Büszkék vagyunk arra, hogy a tévés piacon hagyományosan gyengébb első negyedévben kimagasló eredményeket értünk el, köszönhetően nézőink és hirdetőink bizalmának" - mondta Kocsis Attila, a VIASAT3 vezérigazgatója.