Nevessen a szlovák Megasztár kiesőin!

Vágólapra másolva!
Északi szomszédunknál is akadtak ragyogó produkciók, ám azon nem lehet jókat nevetgélni - ezért mutatjuk be inkább a SuperStar című műsorból kiselejtezett mezőnyt. Bár a káröröm nem éppen szép dolog, mi mégis meghallgattuk őket, akárcsak tavaly ősszel hazai sorstársaikat. Érdemes rájuk kattintani, jót derülni, majd eltűnődni azon, hogy miképp lehetséges, hogy a netre kitett rossz hangú reménykedőknek nem akadt egyetlen barátjuk sem, aki azt mondta volna nekik: "Megőrültél? Nehogy bemenj!"
Vágólapra másolva!

Az első fekete pulóveres próbálkozót majd' elrepíti a saját maga által generált szél, de a többé-kevésbé fegyelmezett zsűri még az "evribádi kommón" felkiáltásra sem kacag fel hangosan. Magas ingerküszöbre és némi szadizmusra vall, hogy percekig hagyják végigmenni a produkciót, a 26 éves Roman orgazmust imitáló hörgések és a dinamikus "kommón táccsmibéjb" ellenére.

A 4023-as számú versenyző félájult az izgalomtól, legalábbis erre vall a minimal art produkció közben hallható nagy sóhaj. A húszéves Adrián az O-zone nevű román fiúcsapat slágerét próbálja prezentálni, de hangi adottságok tekintetében nem tartozik az ötmillió legjobb hangú szlovák állampolgár csoportjába. A zsűri ebben az esetben is bizonyította, hogy rendkívül fegyelmezett, módfelett türelmes és igen jól nevelt emberekből áll.

Az arcát mindvégig egy mexikói sombreróval takaró húszéves Jozef vélhetően egy fogadást nyerhetett meg botrányos előadásával, ugyanis elképzelhetetlen, hogy valaki ilyen kevés tehetséggel - vagy inkább hatalmas adag tehetségtelenséggel - indulni merjen egy tévés, kamerák által rögzített tehetségkutatón. A haverok nyilván kint várták kuncogva, a büfében: a vakmerő Jozef be mert menni, tökös srác, megkapja az ezer szlovák koronát, indulhatnak sörözni.

A tizenhét éves, fiatalos lendülettel mozgó szőkített Kvietoslava nem annyira borzasztó, hangja is képezhető, akár még lokális popsztár is lehet: az ő esetében leginkább a kiejtés a vicces, ugyanis a Latino lover című számot hiába hallgatná meg újra és újra egy tízfős, elismert, tekintélyes spanyol és latin-amerikai nyelvészprofesszorokból álló bizottság, akkor sem tudnák megfejteni a mondanivaló negyven százalékát sem.

http://superstar.stv.sk/spot/
A jobbakat persze ott is mámoros tömeg ünnepelte

Hosszan lehet mazsolázni a próbálkozók közt - és még nem is említettük Frantiseket és a Wild World-jét, és még csak a pozsonyi selejtezőn kihullottak kerültek szóba! Az oldal alja felé érdemes meghallgatni és megnézni a szájdobbal induló komor Jozef őszinte, erőteljes produkcióját, a Scooter-adaptációt, ő már lelki szemei előtt látja az előtte extázisban ugráló tízezreket. A 18 éves, fejét ütemesen lóbáló, önmagát szabálytalan időközönként tapssal kísérő Ján viszont a Pump it up!-pal próbál bizonyítani, de valamiért úgy véli, hogy az érvényesülés útja az, ha csak a refrént énekli el tízszer, egymás után.

De ne gondoljuk azt, hogy csak a magyarok nevetnek a szláv dalok furcsa hangzásán, a dühödt, komor lengyel punkegyütteseken, egy könnyes tekintetű ukrán szólistán vagy az érzelgős, beleélős cseh szerelmes számokon - mások épp azon vigyorognak, ha magyar nyelven előadott nótát, popslágert hallanak...

Kalmár Csaba