Ál-Britney és horrorshow a Megasztár-válogatón

Vágólapra másolva!
A stábtól kapott információk szerint sok a kellemes hangú, de egyelőre kevés az igazán kiugróan jó sztárjelölt, bár a castingok javában tartanak. Olyanok is vannak, akik szemrebbenés nélkül visszatértek, megváltoztatott külsővel: az egy évvel ezelőtti válogatón elszenvedett kudarc nem szegte kedvüket. Sokan csak azért jönnek, mert szeretnének szerepelni a tévében, mások pedig vészes önértékelési problémákkal küzdenek. Megnéztünk huszonöt-harminc előadást, belestünk a castingra - és vannak friss fotók is.
Vágólapra másolva!

A stúdió mellett, kint a szabadban tanyázik harminc-negyven reménykedő, minden tizediknél dobgitár. Az egyik álmodozó tekintettel penget egy LGT-dalt, hárman ülnek köré, próbálják belőni a hangjukat arra a húsz-harminc másodpercre, ami jut. Többen csak aggodalmas tekintettel néznek, mint egy fogorvosi váróban, egy lány pedig idegesen megigazítja a dekoltázsát, nehogy túl sokat takarjon a ruci. Miközben egy roma fiú soult énekelve vonul fel-alá (nála megszűnt a külvilág, homályos a kontúr), egy tüskehajú legény dermedten ül, arcán George Berger végső kétségbeesése és reménytelensége tükröződik, mikor a Hair végén menetel a Vietnam felé induló repülő irányába.

Rögvest benne vagyunk a sűrűjében, mivel az általunk látott első próbálkozó, egy szőkére festett tizenéves lány, figyelemfelkeltő domborulatokkal. Picit tétova, inkább nevetséges, semmint tényleg erotikus mozdulatokkal végigsimítja nyakát, kerekded keblét, dobálja haját, sóhajt, nyög és nyöszörög, megpróbál egy Britney-klipet imitálni. Joan Jett dala, Britney Spears feldolgozásának adaptációja, az I love rock and roll nem feltétlenül siker, noha Bakács szerint "ezzel sok katonát lehetne boldoggát tenni". A nemiséget szerfelett kihangsúlyozó, ám minimális hanggal megáldott lányka Somától nem kap kegyelmet: - Hangod nincs, ez egyértelmű. Ez hamis élvezés, olyan, mintha megjátszanád az orgazmust! - osztja ki őt a dzsesszénekesnő, majd a szomorkásan elkullogó lány eltűnése után némi vita alakul ki arról, hogy mi szexi és mi a művi, idétlen, gázos.

A 2448-as számú versenyző a Sexbomb-ot adja elő, ő lenne az új Edmond, de a zsűri nincs elragadtatva tőle. "Az ember sejtene valami tüzet, de aztán nincs benne" - sóhajt Soma, miközben a csíkos inges, fehér nadrágos, szolizott férfiú csalódottan elballag. A következő próbálkozó hiába hoz gitárt, azt ki kell érdemelni, neki pedig nem sikerül. "Énekelsz magadban, de ennek kifele kell mennie. Nem adsz magadból" - kritizál Pély Barna.

Hatalmas a merítés, sokféle hal akad a hálóba. Egy talpig feketébe öltözött, nagyon fegyelmezett próbálkozó vigyázban áll, kezei mereven teste mellett, mintha egy iskolai ünnepélyen szavalna. A Csöngess be hozzám, jó barát a Generál dala volt, pár ezer éve, most kissé furcsán hat, ami nem is csoda: kiderül, hogy az erdélyi férfi kántor (elektromos kábelkészítő és hitoktató is egyben). Az Ötök finoman lebeszélik a könnyűzenei pályáról, de egy gregorián dallamot meghallgatnak tőle. Nála valamivel vidámabb perceket okoz a soron következő, vékonydongájú legény, ő is erdélyi. Diszkósított román népdallal nyit, majd a zsűri egy Caramel-számot rendel. "Az jó, a végére mindig elsírom magam" - bólogat meghatottan a fiú, ám őt sem hívják vissza, noha a könnycsepp nyilván megvolt.

TV2

Munkában a zsűri

Novák Péter a zsűri új tagja, Pierrot helyett ő a zenei producer. A cigiszünetben megvallja, hogy neki (még) nehezére esik szigorúnak lenni. "Voltak vicces és szívbe markoló pillanatok is már. Ez egy komoly szociológiai merítés, nekem pedig nem könnyű 'kőnek' lennem. Igazából azt szeretem, ha valakiben megvan a humor. Szerintem nem magas a követelmény. Tisztán kell énekelni, a gondolatot pedig érvényre kell juttatni. Ezért fontos, hogy magyar legyen a dal, mert a zene és a magyar szöveg ötvözete jut el a hallgatóhoz" - véli.

A Kimnowak énekese szerint a zsűri már ösztönösen tematizálja, kategorizálja a próbálkozókat, így ránézésre, első benyomásra akad rocker, tizenéves szende kislány, palcsótomis fiúcska, extrém fazon. "A zsűri tagjait régóta ismerem, nem idegen a társaság. Ők is tudják, hogy ez nem pusztán egy tehetségkutató, itt egy tévéműsor forog, így annak is meg kell felelni. Ez nem zeneakadémiai felvételi, bár bevallom, néha úgy viselkedünk" - teszi hozzá Novák. A TV2-n fut a Strucc című esélyegyenlőségi magazin, ebben továbbra is feltűnik majd, de a zenéléssel sem szakít, noha már nincs meg benne az a tűz, mint korábban. "A színpadi muzsikálás már nem izgatja annyira a fantáziámat, mint jó pár éve, de azért a zenekarral a fesztiválokra elmegyünk. A rock and rollról nem lehet leszokni!" - mondja tűnődve.