Győzike nem hiába kergette Vágót

Vágólapra másolva!
Noha sokan fanyalogtak, hogy miért kell összeereszteni a gondolkodóbb nézőket vonzó kvízmestert Gáspár Győzővel, persze bejött az RTL Klub húzása: a csatornához hű két frontember magabiztosan hozta a tengernyi nézőt, simán bezsebelve a szombat estét.
Vágólapra másolva!

Az előzetesek alapján annyit lehetett látni, hogy a vigyorogva szaladgáló Vágó Istvánt a stúdióban körbe-körbe kergeti a vadul rikoltozó, harsány üvöltéseket hallató Győzike, nyilvánvaló show-elemként. A nézők egy része felkészült a legrosszabbra, sokan pedig nem értették, hogy a kissé más, gondolkodni is szerető nézőközönséget vonzó kvízmestert miért kellett összeereszteni az RTL másik kirakatemberével, a családi doku soap főszereplőjével, Győzikével.

A mélypontot azonban nem sikerült elérni, azt Komár László szállította még tavasszal, mikor a jobbára szánalmas figurákat futószalagon szállító, amúgy sem túl épületes Benne leszek a tévében egyik adásában az volt a produkció, hogy egy jól megtermett, nagydarab ember egy kuncogó törpét hajigált egy ágyra. Az énekes a minimal art láttán kacagott, majd mikor a pöttöm ember elé került, nem a végtelenül gyenge és tökéletesen érthetetlen előadásról, hanem hímvesszőjének hosszáról faggatta. Információink szerint Komárt korábban azért tették a műsorba, hogy leültesse a tévé elé azokat a százezreket is, akiket Hajós András nem tud megszólítani: nyilván akadnak, akik a "te nem homoszexuális vagy, hanem buzi!" beszólásán is hálásan vihogtak.

Szombaton szerencsére nem volt ott a táncoló fekete lakkcipők tulajdonosa, ellenben Győzike, Béja asszony, LL Junior és egy pornószínésznő vetélkedhetett, a nézők pedig kitartóan követték a show-t: a teljes lakosságnál az épp tévézők több mint fele nézte a Legyen ön is milliomos! különleges adását, 52 százalékos közönségaránnyal futott a műsor. 2,4 millióan figyelték a bohóckodó, harsány médiaszereplőket, szemben a TV2 által megragadott 712 ezer nézővel, vagy az m1 által átcsábított 749 ezerrel. Az RTL nagyobb riválisa a Földrengés New Yorkban című filmmel, a nemzeti főadó a régi Dirty Dancing-gel próbálkozott, a jelek szerint csekély eredménnyel.

A kereskedelmileg fontos 18-49-es korcsoportban a "győzikés milliomos" 50,1 százalékos közönségaránnyal futott. Ebben a korcsoportban a TV2 20,6, az m1 pedig 18,7 százalékot szerzett szombat este.