Két kérője van a Hajdú-féle NÉVshowR-nak

Vágólapra másolva!
Hajdú Péter - miközben reflektálni szeretett volna a tegnap elhangzottakra - elárulta, hogy két csatornával is tárgyalt a NÉVshowR folytatásáról. Noha ő lojális maradna az MTV-hez, csak abban az esetben folytatná az együttműködést, ha Rudi Zoltán, a jelenlegi elnök távozna.
Vágólapra másolva!

Az MTV tegnapi sajtótájékoztatóján az aktuális Friderikusz-ügy mellett Rudi Zoltán, a Magyar Televízió elnöke szót ejtett a közszolgálati adó financiális helyzetéről, belső ügyeiről, problémáiról. Szóba került többek közt a NÉVshowR esete is: mint közismert, idén szeptember 14-én Hajdú Péter, a show producere bejelentette, hogy "az MTV menedzsmentjének folyamatos hitegetése és szerződésmódosítása lehetetlenné tette a műsor gyártását az eddigi magas színvonalon, ezért a NÉVshowR megszakítja az együttműködést az MTV-vel."

Az MTV elnöke tegnap megjegyezte, hogy szerinte a műsor - bár jó nézettséget hozott - ebben a formában elfáradt. Terveik szerint új műsorvezetővel pótolták volna Hajdút, aki ezt nem fogadta el, és az újabb feltételekkel már nem akarta legyártani a műsort. A főképp Friderikusz Sándor ügyével foglalkozó cikket olvasta Hajdú Péter is, aki reagálni kívánt az elhangzottakra, a róla szóló részre.

"Rudinak illene tudnia, hogy a műsor nem öt éve, hanem csak négy éve megy. Lehet, hogy Rudi elfáradt, és ezért nem nézte sem a műsort, sem a műsor nézettségét, ezért állít ilyen butaságot. A NÉVshowR az elmúlt két évben az MTV kiemelkedően legnézettebb műsora volt, az utolsó adásaival is a teljes lakosság körében magasan megelőzte a kereskedelmi csatornák műsorait. Az MTV műsorai közül minden korcsoportban a legnézettebb műsor volt" - mondta Hajdú.

"A NÉVshowR a két megszokott, állandó műsorvezetővel, Dömsödi Gáborral és velem lett sikeres és volt sikeres, amíg futott. Soha nem volt műsorvezető-váltás a produkcióban, még helyettesítés szintjén sem. Én nem csak a gyártója, hanem a jogtulajdonosa is vagyok a NÉVshowR-nak, hiába próbálkozik Rudi és egy-két alkalmazottja megszerezni, illetve levédeni a műsor címét és magát a műsort, mert én már ezt 2001 júniusában megtettem" - tette hozzá.

A Hajdú által elküldött adatok szerint a NÉVshowR nézettsége májusban magasabb volt, mint korábban bármikor. "Tehát a nézettségi tendencia emelkedő, így nem igaz, hogy elfáradt volna a műsor. És ha a múlt hét vasárnapi nézettséget összehasonlítjuk az elmúlt időszakok NÉVshowR- nézettségeivel, akkor mindenki számára világos lesz, hogy Rudi Zoltán elnök úr milyen rossz döntést hozott, és ez milyen óriási reklámbevétel-kiesést jelent az MTV-nek" - vélte. A 2005. május 15-i adás valóban kiválóan teljesített, 36 százalékos közönségaránnyal futott a teljes lakosság esetében, ezzel verte a két nagy kereskedelmi adó műsorait. Korábbi adatok is jöttek: jó egy éve, 2004. október 3-án is volt műsor, 31 százalékkal ez is nyerőnek bizonyult a teljes lakosság esetén.

Hajdú műsora két ajánlatot kapott a folytatásra. Az egyik még idén, a másik csatorna jövő februárban tűzné műsorára a NÉVshowR-t. A műsorvezető-producer közölte még, hogy lojális maradna az MTV-hez, de míg Rudi Zoltán az elnök, nem kíván együttműködni a közszolgálati adóval.