Bekeményít a TV2, rajtol a Megasztár 3.

Vágólapra másolva!
Október végén beerősít az őszi évadot némi késéssel kezdő TV2. Startol a Megasztár harmadik menete, elindul a Buzera Bochkor Gábor vezetésével, új gyermekműsor jelentkezik hétvégenként Sajtkukac címmel. Két külföldi sorozatot is indítanak a csatornánál.
Vágólapra másolva!

Míg a nagy rivális már augusztus végén elkezdte az őszi szezont, a TV2-nél némi késéssel rajtolnak a várhatóan jó nézettséget hozó műsorok. Az elmúlt héten a tíz legnézettebb műsorból nyolc az RTL Klubon futott, így vélhetően a TV2-nél is várják az új sorozatokat, programokat.

Október 26-án a válogatás összefoglalóival kezdődik újra a Megasztár. A műsor korábbi nézői tudják, hogy az első adások kevesebb drámát, ám annál több humoros jelenetet tartalmaznak, ekkor tűnnek fel az önjelölt énekesek, a haverok által tehetségesnek kikiáltott, ám valójában dermesztően középszerű előadók, az önkritika nélküli, minimális hallással rendelkező fiatalok, a zuhany alatt már bizonyított, ám közönség előtt leblokkoló, kínos perceket okozó dalnokok. Ekkor születnek az igazi, egynapos sztárok: a legsokkolóbb, legviccesebb előadók felkerülnek a netre, röhögő barátok, kuncogó kollégák küldözgetik egymásnak a produkciójukat.

Minden eddiginél többen jelentkeztek az új adásra és a versenykiírás szerint, sokan jöttek a határon túlról is szerencsét próbálni. A legtöbben Székelyföldről érkeztek, de Szlovákiából, Vajdaságból, Svédországból és egzotikus tájakról is voltak versenyzők szép számmal. A több ezer jelentkezőből csak ötven kerülhet az elődöntők színpadára, csak ötven tehetséges fiatalnak van esélye arra, hogy megmutassa magát. Az ötvenből tíz jelöltet a zsűri juttat a döntőbe, kettőt pedig a vigaszágról szavazhat be a közönség, azon versenyzők soraiba, akik vetélkednek majd a 2006 Hangja címért.

tv2

A zsűriben változás történt. A sok pletyka és híresztelés után Bakács Tibor Settenkedő, Presser Gábor, Soma és Pély Barna maradt, Novák Péterrel frissült a csapat. A Pierrot helyét elfoglaló magát zenésznek, színésznek, táncosnak valló új zsűritag a műsor zenei produceri teendőit is átvette. "Gyorsan élek és sok mindennel foglakozom, de nagy megtiszteltetésnek és kihívásnak tartom, hogy a Megasztár-ban dolgozhatom. Nagyon nehéz feladat igazságos döntést hozni a válogatások folyamán. Azt szeretném, ha a nézők füle kinyílna, értékes dolgokat láthatnának, és klassz zenéket hallgathatnának. Ennyi az egész, nem egy bonyolult dolog" - mondta a Kimnowak frontembere.

tv2

A Született feleségek (Desperate Housewives) című sorozatot számos országban nagy sikerrel fut, rajongók milliói követik nyomon a háziasszonyok történetét. A sorozat számos Emmy díjat és más elismerést tudhat magának. Az október 26-án, közvetlenül a Megasztár után startoló sorozatban Liptai Claudia a narrátor és a főbb karaktereknek Pápai Erika, Hegyi Barbara, Balogh Erika és Básty Juli kölcsönzi a hangját.