Bilincs, megaláztatás és prostitúció

Vágólapra másolva!
Premier előtti vetítésen mutatta be új sorozatának bevezető epizódját a sajtónak a Viasat 3. Szakértők szerint a belga tévésorozatot tananyagként is lehetne használni a kriminológiai képzésben.
Vágólapra másolva!

Október 28-án mutatja be a csatorna a Matrioshki című, belga bűnügyi sorozatot. A történet tíz kelet-európai lányról szól, akik a jobb élet reményében nyugaton vállalnak munkát. A történet azonban drámai fordulatot vesz, amikor kiderül, hogy prostituáltként kell dolgozniuk. A rendezők Marc Punt és Guy Goossens, a főszereplők Peter Van den Begin (Raymond Van Mechelen), Luk Wijns (Eddy Stoefs), Axel Daeseleire (Jan Verplancke), Tom Van Dyck (Vincent Dockx), Ailika Kremer (Eva), Eugenia Hirivskaya (Kalinka), Livba Tolkalina (Olga).

A sajtótájékoztatón dr. Fehér Lenke egyetemi tanár, az Országos Kriminológiai Intézet főmunkatársa elmondta, hogy "a film élethűen mutatja be a bűnözői csoportok toborzási technikáit az idegen nyelvű szerződés aláíratásától az adósságba hajszolásig". A szakértő szerint a sorozatot akár a kriminológiai oktatásban is használni lehetne. A csatorna a sorozattal egy időben társadalmi célú kampányt indít, melynek segítségével az erőszakon átesett emberek rehabilitációjával foglalkozó Eszter Alapítvány és Ambulancia munkáját segíti.

Kelet-Európából évente több száz nőt visznek el hazájukból, majd prostitúcióra kényszerítik őket, és szexuális rabszolgákká válnak. Tízük történetét mutatja be a filmsorozat, melyben egy belga bűnözői csoport Litvániába érkezik, hogy olyan lányokat toborozzon, akik mindenképpen el akarják hagyni hazájukat, és ki akarnak lépni a szegénységből. Csillogó életet ígérnek nekik egy színpadi táncegyüttesben, és a lányok alig várják, hogy aláírhassák a szerződést. A ciprusi tréningtől a sztriptízklubokig az erőszak, a megaláztatás, a kiszolgáltatottság és a szenvedés kíséri útjukat.

A sorozatban a rendőrség lassú és korrupt, a bűnözők pedig mindig egy lépéssel az igazságszolgáltatás előtt járnak. Mindössze egy belga újságíró veszi a bátorságot, hogy az életét kockáztatva az emberkereskedők nyomába eredjen. Ezek a lányok nehezen törnek meg, folyamatosan arra gondolnak, hogyan menekülhetnének ebből a rémálomból. Ami ezután következik: egy kegyetlen és halálos macska-egér harc, melynek tétje az életük.

viasat 3

Az első epizódban a litván és orosz újságban közzétett hirdetésekre, egy jobb élet reményében, csapatostul jelentkeznek a lányok, hogy beálljanak táncosnőnek. Hiába a figyelmeztetés, a szülői féltés, a számukra ismeretlen nyelven írt szerződést sokan aláírják. Még az sem riasztja el őket, hogy a szülőknek aláírásukkal kell bizonyítaniuk, hogy beleegyeznek lányuk döntésébe, és anyagilag is felelősséget vállalnak értük.