Udvaros megküzd Kulkával

Vágólapra másolva!
Szerelem és halál - ezek lesznek a központi kérdések A Nagy Könyv következő elődöntőjében. Jókai írása mérkőzik García Márquez világhírű regényével: előbbi arca Kulka János, a Száz év magány mögé pedig Udvaros Dorottya állt be.
Vágólapra másolva!

Ezen a héten még szombaton délután négy óráig lehet szavazni az Abigél-re és a Harry Potter és a bölcsek kövé-re. A két regényre telefonon, sms-ben és az interneten voksolhatnak a nézők, akik meg lemaradtak róla, pénteken 20.35-kor az m2-n ismét megnézhetik az előző fordulót. A múlt héten lezárult szavazás alapján 1741 szavazat különbséggel az 1984 című regény jutott tovább a játék középdöntőjébe. A Kovács Ákos popsztár arcával és ötleteivel kiálló kisfilm ellenfele A Gyűrűk Ura hazai reklámfilmje volt, amelyben hobbitokat szimbolizáló biciklis futárok mozogtak bizonytalanul a nagy ködben.

Az élet nagy kérdései az utolsó elődöntőben a szerelem és a halál témakörei köré csoportosulnak. A könyvek következő párbajára - és egyben az utolsó elődöntőre - november 5-én, szombaton este hatkor kerül sor az m1-en. Az arany ember (rendezője Gárdos Péter, "arca" Kulka János), küzd meg a Száz év magány-nyal, melyet Gothár Péter rendezésében Udvaros Dorottya képvisel. A versenyfilmeket szerdán 21.05-kor az m1-en és pénteken 20.35-kor az m2-n megismétlik. A hatodik elődöntőhöz kapcsolódó szavazás november 5-én kezdődik, és november 12-éig tart. A november 5-i műsorból azt is megtudhatják a nézők, hogy az Abigél vagy a Harry Potter és a bölcsek köve jutott-e tovább a középdöntőbe.

Jókai Mór Az arany ember-ének producerei Fényes András, Tóth Ákos és Török Gábor. "Az csak természetes, hogy nekünk, a forgatás nyolc napján érintett száz embernek mostantól kezdve egészen mást jelent Az arany ember, mint azoknak a millióknak, akik csupán papíron találkoztak Tímár Mihállyal. Abban azért reménykedünk, hogy lesznek olyan százezrek, akik a képernyőn is figyelemmel követik a MI főhősünket; László Zsoltot és persze Kulka Jánost, az irodalmi versenyfilm arcát. Ő egy kicsit Tímár is, kicsit Brazovics is, a mai kor, de az akkori idők embere is" - mondta Gyenes Károly, a versenyfilm szerkesztője.

A Gabriel García Márquez Száz év magány-ához készült kisfilm rendezője Gothár Péter, Székács Vera pedig a versenyfilm irodalmi szakértője volt. Ő így emlékezett a forgatásra: "Az író memoárjának első kötetéből - Azért élek, hogy elmeséljem az életemet - a magyar olvasó is tudhatja, hogy Macondo modellje Aracataca volt, az író szülőfaluja, a Buendía család házának modellje pedig a saját szülőháza, ahol nyolcéves koráig a nagyszüleinél nevelkedett. Mint ahogy az író sokszor elmondta, minden ott történt meg vele, és az ottani élményeiből született meg a Száz év magány, ez a remekmű, amely a spanyol ajkú világban a Biblia és a Don Quijote után a legnagyobb példányszámban megjelent könyv. Érthető tehát, hogy a film rendezője, Gothár Péter és arca, Udvaros Dorottya, valamint a stáb ragaszkodott hozzá, hogy eljusson az aracatacai szülőházba, még akkor is, ha García Márquez szülőhazájában, Kolumbiában filmet forgatni igen kalandos és veszélyekkel teli vállalkozás. Különösen egy magyar stábnak, amelynek számára a Karib-tenger partvidéke, a Santa Marta-i Sierra Nevada hatalmas hegyláncának lábánál elterülő része teljesen ismeretlen. De erős biztonsági intézkedések mellett mégiscsak nekivágtunk az útnak, és a helybéli, rendkívül kedves lakosoktól még segítséget is kaptunk."