Vágólapra másolva!
A nézők szeretik a műsort, az Országos Rádió és Televízió Testület illetékesei már kevésbé. Ezúttal a szabadszájú Győzike hasonlóan sokat beszélő, néha átgondolatlanul fecsegő neje sértette a jó ízlést - ám a szerkesztők hibáztak, hiszen ők hagyták benne a műsorban a kifogásolt részt.
Vágólapra másolva!

Az Országos Rádió és Televízió Testület Panaszbizottságának 5. számú eljáró tanácsa állampolgári bejelentésre megvizsgálta az M-RTL Televízió Rt. 2005. november 14-én sugárzott Győzike című műsorát, amelyben a panaszos kifogásolta, hogy a műsorban szereplő Bea asszony sértő kifejezésekkel illette a katolikus egyházat, s ezek a kijelentések alkalmasak a hívő emberek vallási meggyőződésének megsértésére.

A panaszbizottság eljáró tanácsa úgy véli, hogy a műsor szerkesztői ismerhették Bea asszony vallásról kialakított nézeteit, ezért Rómába, a Szent Péter Bazilikába vitték el őt. Ezzel a jó ízlés határait, provokatív módon érintette a műsor. A szerkesztéssel feltehetően botrányokozás és ennek nyomán a nézettség növelése volt a cél - áll az ORTT közleményében.

A show persze igen népszerű, múlt héten a nézettségi versenyben adu ászt jelentő Győzike, ellentmondást nem tűrve mászott fel a dobogó felső fokára, 2,71 millió néző leste show-jának újabb epizódját (tán pont ekkor volt kirúgva otthonról). A második helyen az Esti Showder áll, 2,48 millió nézővel: a csinos-dögös rendőrnőkkel és - minő meglepetés! - Győzikével poénkodó Fábry, nézőszámban ugyan elmaradt a romanticos show-jától, viszont közönségarányban jócskán felülmúlta azt. Nagyon komoly eredmény, hogy 61,3 százalékot mért az AGB Nielsen: százból hatvanegy magyar tévéző őket nézte.