Patika, Pasik és az elfeledett sorozatok

Vágólapra másolva!
Egy hete megszavaztattuk olvasóinkat kedvenc hazai sorozataikról. Pár nap alatt bő négyezer voks érkezett.
Vágólapra másolva!

Ahogy a nézettségi adatok is reflektálják, a Barátok közt lett a győztes a játékos szavazáson: a hosszú évek óta futó RTL-es szappanopera legnézettebb epizódja múlt héten 1,91 millió nézőt ültetett a készülék elé: a mi szavazóink közel harmada úgy vélte, hogy nincs baj, ha megvan a napi betevő Vili bá és Magdi anyus. A papírforma tehát bejött, ám sokaknak meglepetés lehet, hogy bő 15 százalékkal az Angyalbőrben végzett második helyen. A Gát György és Szurdi Miklós által jegyzett 1988-as sorozat a honvédélet vidám perceire fókuszált, legutóbb a Viasat 3 tűzte műsorára. A képzeletbeli bronz Vágási Feri és Kutya úr zsebébe vándorol, ugyanis a sokadszorra ismételt Szomszédok 12 százalékot szerzett. 1999. december 30-án, 331 epizód után véget ért a sorozat, gyász volt Gazdagréten, befejeződött a magyar Dallas, a Kárpát-medence Dinasty-ja: Horváth Ádám rendező, forgatókönyvíró szerint mindvégig arra törekedtek, hogy úgy legyenek aktuálisak, hogy közben kerüljék a politikát. Az 1987-ben startolt sorozatot az m1 vetíti rendületlenül, minden hétköznap, kora este.

A TV2 talán legdrágább projektje, a Jóban Rosszban épp lemaradt a dobogóról, viszont szépen szerepelt a szavazáson az m1-en látható Életképek - közel ugyanannyi voksot kapott, mint a Csillagvirág klinika életét bemutató szappanopera, noha utóbbinak sokkal magasabb a nézettsége: a legutóbbi héten, szerdán 1,47 millióan figyelték Pongráczékat.

A vékonyka középmezőny után egy jelentős űr tátong, az alsóházban pedig öt sorozat húzódik meg: a Linda közel hét százalékot szerzett, ezért még nem kell pironkodnia Görbe Nórának. A Szeress most korrekt nézettsége alapján kudarc a 4,5 százalék (ennyivel a parlamentbe sem lehet bekerülni), de a Kisváros 4,2 százaléka sem egy kiugró siker. A tabella alján Koltai Róbert 1995-ös Patiká-ja szomorkodik, de a Trunkó Bence és Árpa Attila által jegyzett Pasik sem lehet nyugodt a 2,8 százalékkal, ezzel simán ki lehet esni a másodosztályba.

Persze a lista nem teljes, így a 2001-es Zsaruvér és csigavér minisorozat vagy az egy évvel korábban forgatott Első generáció (magyaros szereplők: Evil, Zen, Robin) fel sem kerültek a listára. Utóbbi volt az a valóságtól igencsak elrugaszkodott sorozat, ahol mindenki gazdag és szép volt, a bedrogozott, mocskos járdán hempergő (szép) fickót pedig a nagyon gazdag, ismeretlen nő a menő kocsijába helyezte, gondoskodó ápolás végett, ahelyett, hogy undorodva rúgott volna bele egy picit - ahogy ez menne az életben.

1. Barátok közt, 29,4%
2. Angyalbőrben, 15,5%
3. Szomszédok, 12%
4. Jóban Rosszban, 11,3%
5. Életképek, 11%
6. Linda, 6,9%
7. Szeress most, 4,5%
8. Kisváros, 4,2%
9. Pasik, 2,8%
10. Patika, 2,5%