ORTT-vizsgálat pornográf szöveg miatt

Vágólapra másolva!
Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) vizsgálatát kérte a FIKSZ Egyesület annak kapcsán, hogy a TV2 teletext sms-chatjén gyakorta pornográf, illetve kiskorúak szexuális szolgáltatásait ajánló közlések jelennek meg.
Vágólapra másolva!

Tekintettel arra, hogy a TV2 országos műsorszolgáltató, amelynek legalább 60 napig meg kell őriznie a teljes szolgáltatás rögzített változatát, azt kérik: a testület kérje be a kereskedelmi csatorna teletextjének összes chatoldalát az előző 60 napról. A moderált sms-chat online-jelleggel működik, tehát az egyes közlések, mintegy élő adás jelleggel kerülnek föl egy-egy teletext oldalra. "Nem arról van tehát szó, hogy napszaktól függetlenül vannak ott. Ennek ellenére még korhatárjelzés sincs" - mutattak rá az egyesület tagjai.

Emlékeztettek arra, hogy a médiatörvény szerint nem tehető közzé az a műsorszám, amely alkalmas a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének súlyosan kedvezőtlen befolyásolására, különösen akkor, ha pornográfiát vagy szélsőséges, illetve indokolatlan erőszakot tartalmaz. A BTK szerint kiskorúak szexuális szolgáltatásának - akár ingyenesn is - igénybe vételére irányuló közlés nyilvános közzététele, terjesztése bűncselekmény. Az egyesület azt kéri: amennyiben a törvénysértés kiderül, az ORTT azonnal tegyen büntető feljelentést.

"A TV2 elítéli azokat, akik a felvetett sms-forgalomban részt vettek. Sajnáljuk, hogy éppen a párkeresést segítő, interaktív felületet egyesek szexuális szolgáltatások felkínálására, illetve elfogadására használják, kiszorítva az oldal eredeti céljának megfelelő sms-forgalmat" - reagált a TV2 az MTI megkeresésére. Véleményük szerint az eset mögött olyan társadalmi problémák merülnek fel, amelyekért a csatorna nem tehető felelőssé. "A szexuális szolgáltatás felajánlása bármilyen más fórumon szabadon bekövetkezhet, és sajnos mindig lesznek olyanok, akik a végsőkig kijátsszák a szűrőrendszert, akár egy sajátos - látszólag teljesen hétköznapi - nyelvezet használatával" - tették hozzá.

A TV2 text sms-chat szolgáltatására naponta több tízezer üzenet érkezik, amelyeket szoftverrel, valamint kézi moderálással is szűrnek.