Sorsforduló előtt áll a magyar szinkron

Vágólapra másolva!
A Magyar Szinkron Egyesület elnöke szerint bajban van a magyar szinkron szakma. A nyilatkozatot a keddi, a szakszervezet és a stúdiók képviselői közötti munkadíj-felzárkóztatással kapcsolatos eredménytelen tanácskozás után tette.
Vágólapra másolva!

"Sorsforduló előtt áll a magyar szinkron szakma, vagy felzárkózunk az európai gyakorlathoz és egy átgondolt piacépítés mellett a szereplők közösen felépítik a piacot, vagy balkanizálódik a szakma, és baksison vett munkát fognak rabszolgák végezni" - mondta a tárgyalást követően Csörögi István.

Hozzátette: a Magyar Szinkron Egyesület elnöke sajnálja azt, hogy a 20-22 szinkronstúdió képviselői egyértelműen elzárkóztak attól az egyezségtől, hogy állapítsanak meg minimál-honoráriumrendszert, és ezt a kérést nem hajlandók közvetíteni a megrendelőknek. 60-100 százalékos béremelés elengedhetetlen feltétele a minőségi és méltányos munkakörülményeknek. A bérek ugyanis tíz éve változatlanok.

Nincs más lehetőségünk, a tárgyalásokat folytatnunk kell, a következő lépésben a megrendelőkkel vesszük fel a kapcsolatot - mondta Konrád Antal, a Színházi Dolgozók Szakszervezetének elnöke. Az 1989 óta működő érdekképviselet idén januárban szinkron-alapszervezetet is alapított, amely a - szintén a közelmúltban alakult - Magyar Szinkron Egyesülettel közösen próbálja meg elérni azt, hogy korrektebb feltételekkel dolgozhasson az a mintegy 1500 ember, aki rendszeresen szinkronfeladat vállal.