Búcsúznak a táncos tévéműsorok

Vágólapra másolva!
Az elmúlt héten véget ért a kedden elfogadhatóan kezdő, majd szombaton igen mélyre zuhanó, s végül onnan péntek este többé-kevésbé feltápászkodó Megatánc, de lement a végig masszív Szombat esti láz második szériájának döntője is, annak ellenére, hogy itt készülnek még egy ráadással. A filmek közt nyert a Csak szex és más semmi, célcsoportban első helyen végzett.
Vágólapra másolva!

Az év 50. hetében tartotta vezető pozícióját az RTL Klub, a tévézők átlagosan 27,8 százaléka választotta. A legnagyobb rivális, a TV2 24,9 százalékot ért el, az M1 nagyjából a tavalyi átlagot hozta a 13,6 százalékkal, miközben a Viasat 4,6 százalékot jegyezhetett fel. A 18 és 49 éves kor közti tévézők jelentik a reklámozók legnagyobb célcsoportját, ebben a kategóriában három százalék az RTL Klub előnye, ez azonban este, főműsoridőben nyolc százalékra hízik. A fiatalabb tévézők lassan leszoknak az m1-ről (8,6%), a tavalyi átlagánál viszont jobbat ért el a Viasat (5,6%).

A legkedveltebb műsorok listájának élmezőnyében nincs sok új elem. A Szombat esti láz előző adásai is taroltak, így nem meglepő, hogy a közel háromórás döntő is első lett: az épp tévézők bő 44 százaléka nézte, átlagban 2 millió 195 ezer ember. A Barátok közt keddi adása ért még el kétmilliónál több nézőt, a harmadik helyre pedig becsúszott a Csak szex és más semmi című magyar filmvígjáték. Ez vasárnap este ment adásba, így ezzel és szombati táncos show-val, a hét közben általában erősebb RTL jelentősen gyengítette a hétvégén hagyományosan jól teljesítő TV2 pozícióit.

A listán eztán sorra RTL-es műsorok sorjáznak. A keddi Híradó volt a legnézettebb hírműsor múlt héten (1,87 millió néző), a Tények vasárnap volt igen erős (1,74 millió néző). A Cobra 11 ismét megverte a Napló-t, ezúttal 200 ezer nézővel, azaz láthatóan a magyarok egy emberként izgulnak a német autópálya-rendőrök egészségéért. A Gálvölgyi-show is hozta a számokat (tíz tévézőből négyen követték). A TV2 legnézettebb műsora a szerdai Jóban Rosszban volt (ilyenre viszont nem volt még példa), majd a már említett Tények következik. A Sas-kabaré a készülék előtt ücsörgő magyarok harmadát érdekelte. A Megatánc utolsó döntője 1,22 milliós átlagos nézettséget produkált, 28,6 százalékos közönségarány mellett. A rivális táncos show-jához képest ez halovány eredmény, bár az ellene futó Lost-ot és az Odaát című sorozatot megverte nézettségben.

Az m1 983 ezer nézőt ért el az Önök kérték-kel, feltehetően nem tizenévesek nosztalgiáztak a kívánságműsort nézve. Az MTV híradói közül a hétfőiből informálódtak a legtöbben (950 ezer tévéző). A Kékfény 808 ezret hozott (persze nem verte meg nézettségben Győziké-t). 700 ezer néző felett teljesített a Krém, a Kedd 21, a Tv Taxi, ahogy A tévé ügyvédje is.

A negyedik legkedveltebb hazai tévé, a Viasat háziversenyében a New York-i helyszínelők vitték el a pálmát, 409 ezer nézővel. A vegasi társak pénteki kalandjain 393 ezren izgultak, a Rejtélyes igazságok a bíztató cím ellenére csak 260 ezres nézettséget hozott. A Topmodell nincs a háromban, talán majd a holnapi döntő.

A Duna tévé egy 1940-es, fekete-fehér vígjátékkal rukkolt elő a múlt héten, 182 ezren nézték átlagosan a Hétszilvafa című filmet. A szombati Híradó 159 ezer információszomját enyhítette időlegesen, Charlie (majom a családban) pedig megcsípte a harmadik helyet a Duna műsorai közt, 152 ezer állatbarát tévézővel.