Bëlga: 100 éve vásári mutatványosok lettünk volna

Vágólapra másolva!
A magyar nemzeti hip-hop műfajteremtői, akik az új Jancsó-film kapcsán végre a mozivásznon is elmondták az elmondhatót a szittya magyar pusztába kiáltó bő gatyakorcáról, no meg a zsírosdeszkán csúszó szövegáramról, egész egyszerűen egy másik nemzet nevén futnak a slágerlistákon. A részben a buddhista főiskoláról szabadult s a Tilos melegágyában nevelkedett hatosfogat csak azért választotta a Bëlga nevet, mert a Hóbagoly Visszanéz lett volna a másik lehetőség. Az együttessel a magyar.film.hu munkatársa, Soóky Sarolta beszélgetett.
Vágólapra másolva!

Nekem valahol az Est fm indulása környékén lopta be magát a tudatomba a nevetek. Konkrétan mikorra datálható a zenekar születése?

Forrás: www.belga.huMég5lövés: Nagyjából öt évvel ezelőtt kezdődött a történet. Egy tanárunk a Buddhista Főiskoláról behívott bennünket Bauxittal a műsorába, a Tilosba, mert tetszettek neki a szövegek, amiket együtt írtunk. Ott találkoztunk a zenekar többi tagjával. Tokyót már a főiskoláról ismertük, de nem annyira, mint ezután, mivel ettől fogva hárman kezdtünk dolgozni. Lord Cursor javasolta, hogy csináljunk a Tilos-válogatásra egy dalt, s megadta a Titusz számát, aki majd a zenét írja. No ez végül nem került rá a lemezre, de Titusszal együtt maradtunk. Később a műsor kapcsán megismerkedtünk Secretmannel, aki akkor még nem volt Secretman, Lord Cursor meg beszállt zenélni, s így lettünk hatan. Ez volt öt éve, négy évvel ezelőtt pedig túlestünk az első koncertünkön a Jailhouse-ban. Addigra már hat-nyolc számot összehoztunk.

Végül is a tanárotok hozta össze a csapatot?

Bauxit: Nevezzük nevén: Tenigl-Takács Lászlóról van szó.

Lord Cursor: Azóta ő a zenekar saját szentje.

Megszületett a Bëlga, koncertezett, és termelte a számokat. De mivel törtetek be a köztudatba?

Még5lövés: A Tilosban ugye folyamatosan játszottak bennünket. Elkészültünk egy számmal, s már másnap vagy egy hét múlva hallható volt. Mindez csak Pesten, mert vidéken akkor még nem nagyon tudták, mi az a Bëlga, igaz, néhány dalunk már letölthető volt a netről. No és ekkor, nem tudom, miért, talán poénból, indultunk az RTL Klub Pepsi Sztárcsináló tehetségkutatóján.

Bauxit: Azért vágtunk bele, mert ígérték, hogy a kategóriagyőzteseket kiadják lemezen. De nyilván nem számítottunk arra, hogy továbbjutunk.

Még5lövés: Végül azon épp másodikak lettünk a pécsi Boom da beat mögött. Viszont akkortájt indult az Est fm, s ők közvetítették a verseny döntőjét. Meginterjúvoltak bennünket, s mivel a nevezett Ovirap című nótánk elsőre megtetszett ott mindenkinek, elkérték, s elkezdték játszani. De csak ezt az egyet. A többi számunk nem volt hallható náluk.

Nektek melyik a kedvencetek?

Bauxit: Ez mindig változik. Általában aktuális kedvenceink vannak. Nekem most éppen a Járunk vagy nem járunk. Ez még akkor született, amikor csak hárman voltunk, s a CD-n nincs is rajta, csak a neten hallgatható. Ez a dal tulajdonképpen csak amolyan improvizáció.

Lord Cursor: Stresszes. Ez egy új szám, ami nagyon el van találva zeneileg, szövegileg...

Eszerint készül a második albumotok...

Lord Cursor: Még csak dolgozunk rajta. Semmi konkréttal nem tudunk szolgálni.

Várhatunk esetleg több éneket? Egyáltalán szerettek, tudtok énekelni?

Még5lövés: Szerintem, ha próbálnánk, biztos menne.

Bauxit: Nekem nem. De van egy srác, aki szinte a menedzserünk. Szervezi a koncerteket, szállítja a csapatot. Jelenleg a Vecsési Tűzoltó Zenekar tagja, de szimfonikusokkal is fellép. Ő szívesen énekelne, sőt hajlandó minket is tanítani, mi meg szeretnénk tanulni.