Jacko feltámad

Vágólapra másolva!
Minden gyűlölete ellenére, melyet a levitézlett popcsillag kiadója, a Sonyval szemben érez, a szerződése él még, s egy lemezzel továbbra is tartozik a multinak. A tervek szerint ezt Jacko egy greatest hits válogatással próbálja majd kiváltani, melynek előfutára, egy kislemez hamarosan a boltokba is kerül.
Vágólapra másolva!

Ki hitte volna, hogy épp R. Kelly segítségére lesz szüksége Michael Jacksonnak, hogy egyre halványuló karrierje új erőre kapjon? Pedig ez az igazság: a popkirály új kislemezét, a One More Chance-t a botrányhős R&B sztár jegyzi. A dal lesz az előfutára a Jacko legnagyobb slágereit tartalmazó albumának, amely november közepén jelenik meg.

A legnagyobb slágereket felvonultató válogatáslemez, melynek címe a jelenlegi állás szerint Number Ones lesz, tizennyolc számot tartalmaz majd. Egy kiadott, majd visszavont sajtóanyag szerint, melyet a brit Sony bocsátott ki, a számok pontos rendje még elfogadásra vár, az azonban bizonyos, hogy a Thriller, a Beat It, a Don't Stop 'Til You Get Enough, a Billie Jean, a Dirty Diana és a Smooth Criminal szerepel majd az albumon.

A One More Chance nem az első eset, hogy Kelly Jacksonnak asszisztál: az 1995-ös HIStory-n található You Are Not Alone című balladát is ő szerezte.