Vágólapra másolva!
A plasztikai sebészek nagy kedvence és pénzforrása, Michael Jackson kiadja kislemezen megjelent sikereit egy albumon. Érdekes, hogy a lemezen csak egy új dal lesz, a helyzethez épp illő One More Chance.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt években inkább botrányai, mint zenei sikerei miatt emlegetett Jackson tartozott még egy lemezzel a kiadójának, így a Number Ones címet viselő album novemberi megjelentetése praktikusnak tűnik. A kislemezen is megjelentett Jacko-slágerek közt mindössze egy új dal lesz, melyet R. Kelly írt a popsztárnak. Ő már dolgozott együtt Jacksonnal, Kelly volt a producere a korábbi, Invincible című lemeznek. A Number Ones érdekessége, hogy négy különböző lemezborítóval kerül a boltokba - vélhetően a Sony is abban reménykedik, hogy az egyre csökkenő létszámú, ám még mindig kitartó és lelkes Jackson-tábor megveszi majd az összes verziót. A CD-borítók közt akad majd olyan, mely a Jackson 5 korszakát idézi fel, de lesz olyan is, mely a Bad-érára emlékezteti majd a rajongókat.

A dalok listája: Don't Stop 'Til You Get Enough, Rock With You, Billie Jean, Beat It, Thriller, I Just Can't Stop Loving You, Bad, Smooth Criminal, The Way You Make Me Feel, Man in the Mirror, Dirty Diana, Black or White, You Are Not Alone, Earth Song, You Rock My World, Break of Dawn, One More Chance, Ben.