Nem merik bemutatni Manson sokkoló klipjét

Vágólapra másolva!
Marilyn Manson feladta a tervét, és mégsem mutatja meg a világnak az Eight című klipet, hiszen azt még a legközelebbi barátai, zenésztársai is túlságosan sokkolónak, provokatívnak tartják - írja a Wenn.
Vágólapra másolva!

A klipben hemzsegnek a szexuális jelenetek, ami nem csoda, hiszen a rémisztő külsejű zenész a merész kisfilmet Asia Argento színésznővel készítette. Saját lemezkiadója konok képviselői arra sem hajlandók, hogy lejátsszák a klipet az MTV amerikai embereinek, és hagyják, hogy azok döntsék el, bemutatják-e vagy sem. Marilyn Manson - aki nem először szembesül azzal a keserű ténnyel, hogy a világ prűdebb, konzervatívabb, mint ő maga - azt reméli, a saját internetes honlapján közkinccsé teheti a kamaszok fantáziáját erősen megmozgató alkotást.

"Csakis a honlapomon lesz látható, én nem vagyok hajlandó cenzúrázni. Nagyon extrém klip, de hát én akartam, hogy így legyen" - mondta Marilyn, aki erősen reméli, hogy talán a német MTV játssza majd erotikus alkotását. "A németek azt mondták, leadják a klipet, ha kivágom belőle azt a részt, ahol a nyelv és a női nemi szervek láthatók. Az ilyesmire nagyon érzékenyek a németek" - tette hozzá a sztár, aki nem hajlandó a kompromisszumokra.

Hogy megértsük a művészt, fontos a múlt ismerete. Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson Ohióban született 1969-ben. Édesanyja ápolónő volt, apja pedig bútorkereskedő vietnami veterán. Az apuka korábban vegyi fegyverekkel harcolt a Vietkong ellen, majd azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy ufók látogatásáról sztorizott. Elmélete szerint a fia születése előtt a földönkívüliek elrabolták őt, és kísérleteket végeztek rajta, írja az Uno.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy az énekes anyja idegileg labilis, rémálmok által kínzott asszony volt, a komoly műpénisz- és nőifehérnemű-kollekcióval rendelkező, pincében lakó nagypapa pedig éjjel-nappal állatos pornófilmeket nézett, magyarázatot kapunk a kis Brian devianciájának okaira.