Peru Budapesten van, tudta?

Az Így főzünk mi című szakácskönyvben a Menedék Egyesület megbízásából Mautner Zsófia 15, külföldi származású, ráadásul igen messziről (például Kínából, Koreából, Azerbajdzsánból, Peruból, Indiából) jött, velünk élő budapestivel beszélget és főz.

Gondolhatnánk, hogy napokba telik majd az alapanyagok beszerzése, ez azonban az ételek többségénél nem igaz: harcsánk például van, csak nem esszük nyersen, citromban pácolva. Tejünk és cukrunk van, mégsem készítettünk még belőle dulce de lechét, ahogy a kovászos uborkából sem csinálunk levest, a sertéshúst nem párosítjuk uborkával, és így tovább. Míg hosszas, ám meglepően idegnyugtató munkával nyújtunk 16 darab hajszálvékony lapot a tojással, vajjal gazdagított kenyértésztából, arra gondolunk: lényegében kalácsot készítünk, csak a formáján kell változtatnunk, nem is keveset. Az alap valami rég ismert, otthonos, ősi, saját: éppen csak meg van csavarintva. Jemen nincs is tehát olyan messzire. Ahogy Törökország sincs: a spenót mindenkinek kötelező itthon is, ahogy réteseink is vannak, sósan is. Újabb homlokra csapás, felismerés és öröm: miért is nem rendeztem eddig a megszokott alapanyagokat új formába, éppen így? Miért nem hagytam a spenótot leveleiben, és miért nem rétegeztem, csak feltekertem a rétestésztát?

Ha az ételt a recept alapján megfőzve rokonná válik az idegen, az egyes emberi - és konyhatörténeteket olvasva mi is egész napos mulatságot tartó perui szomszédokra vágynánk, azerbajdzsáni ünnepi lakomára ugranánk be, vagy áthívnánk az elegáns kamerunit egy kávéra. Mautner Zsófia azonban nem egyszerűen beszélget és főz. Jelentős mértékben teszi rá saját névjegyét a könyvre, keveri bele egyéniségét a receptekbe. Elsősorban a választásokkal: interjúalanyait kikérdezi kedvenc ételeikről, de nem azokat készíti el velük. Jó oka volt rá: ebben az esetben - hiába fut össze az olvasó szájában a nyál sok gyerekkori emlékbe, szomorú sorsfordulóba ágyazott étel leírásának említésére - félő, hogy közhelysorozattá, szecsuani marhák vagy tandoori csirkék banális felsorolásává válna a szakácskönyv. A szerző tudatosan, de ügyesen irányította főzőpartnereit úgy, hogy a könyv végül kerek egész, de újdonságok gyűjteménye legyen, az alapanyagok beszerzése ugyanakkor ne kívánjon nagyobb kirándulásokat. Egyenletes hullámzásban tartja a bonyolult, kitartást, esetenként gyakorlatot kívánó és a kezdők számára is elronthatatlan ételeket. Néha még a receptet is átírja, melegről hidegre vált, vagy elegánsabban tálal: erről azonban egyeztet az ötletgazdákkal is.

A magyar rétes és kalács semmit nem veszít az értékéből, ha néhanapján nem félünk ezeket kifordítani, megcsavarni és kitekerni. Ahogy attól is csak gazdagabbak leszünk, ha elbeszélgetünk a kínai felső szomszéddal: talán azt is elárulja, hogyan keveri az igazi csípős-savanyú levest.

Kiknek ajánljuk: gyakorlott világjárók és a térképet félve böngészők számára is újat mutathat. Abszolút kezdők is nagyot villanthatnak vele, lelkes, kitartó kísérletezők számára pedig valódi kincsesbánya.

A könyv ingyen letölthető a Menedék Egyesület honlapjáról.

Három recept a könyvből:

Édes-savanyú leves húsgombóccal és rizstésztával

Spenótos-kecskesajtos tepsibörek

Jemeni réteges vajas-mézes kenyér